Goriot apó (diákkönyvtár)

"Vauquer-né, leánynevén de Conflans, idős asszonyság, negyven éve tart fenn polgári penziót Párizsban, a Diáknegyed és a Saint-Marceau negyed közt húzódó Neuve-Sainte-Geneviéve utcában. A Vauquer-ház néven ismert penzió szállást ad férfiaknak és nőknek, fiataloknak és öregeknek, anélkül hogy valaha is gáncs érte volna a tisztes intézmény erkölcseit. Igaz, hogy harminc év óta nem fordult meg falai közt ifjú nőszemély, legényember pedig csak olyan lakik benne, akit hazulról gyengén látnak el havipénzzel. Mégis, 1819-ben, amikor ez a dráma kezdődik, akadt a lakók közt egy szegény fiatal lány. Bármennyire is elcsépelte és lejáratta a dráma szót napjaink szívhasogató irodalma, amely kegyetlenül visszaélt vele, mégis ezt a szót kell itt használnunk. Nem mintha ez a történet a szó igaz értelmében dráma volna; de a könyv végére érve talán hullatnak egy-két könnyet az olvasók intra muros et extra. Megértik-e vajon Párizson kívül? Jogos a kételkedés. E megfigyelésekkel és a helyi színekkel zsúfolt jelenetnek a részleteit csak azok méltányolhatják igazán, akik a Montmartre buckái és a Montrouge magaslatai közt élnek, ebben a híres völgyben, ahol állandóan hullófélben van a vakolat, és patakokban folyik a szennyvíz: valódi szenvedések és talmi örömök töltik be ezt a völgyet, s az izgatott sürgés-forgásban csak ami kirívó, kelthet ideig-óráig feltűnést. Elvétve azonban olyan fájdalmakkal is találkozhatunk itt, amelyeket a bűnök és erényke összetorlódása naggyá és ünnepélyessé avat."