Dr. Révay József

Gömbös Gyula élete és politikája

franklin-társulat  | 1934  | vászon  |  440 oldal

Libri Antikvárium
Karácsonyi mese nagy gyermekek számára: <> A nagyokat és kicsinyeket csak egy mese érdekli igazán: Mese az Emberről. Csillagok járása, Atlantisz alámerülése a hullámsírban, vulkánok lázadása, ég és föld minden szivárványos és éjsötét csodája: csak háttere az emberi sorsnak. Miért olyan fontos az ember? Mert ő <>. Mi valamennyien a mesebeli szegény favágó fiai vagyunk, akik nekivágunk az élet sötét erdejének, hogy megkeressük Tündérországot. Tündérországba az jut el, az odatalál az életben, ahová a lelke hajtja. Közülünk azonban csak a legkisebbik testvérnek sikerül ez. A legtöbben letörnek az úton, vagy elkallódnak az erdőben. A pedagógia szeretne ebből erkölcsi tanulságot levonni. <>. Az élet morálja persze nem olyan átlátszó, mint az iskoláé. Példának okáért: az a kisfiú, akiről szó lesz könyvünk első fejezeteiben, nem volt nagyon szorgalmas, engedelmesnek pedig legkevésbbé sem nevezhető. Ki fog sülni, hogy csak azt tanulta meg, amihez kedve volt, és csak annak engedelmeskedett, akit szeretett. A kényszer ellen ököllel és lábbal védekezett. Mi tehát sikerének erkölcsi tanulsága? Megmondja a könyv szerzője. Vissza Tartalom Előszó. Írta: Herczeg Ferenc Bevezetés Virágtenger a dombok között 1 A Fabricius-ház 17 Gömbös növendék 31 Az aranyparancs 45 Hadvezérek iskolája 62 S jött az ítélet 76 Szemben az árral 96 Becsülettel a hazáért! 118 Tüzek gyúlnak az éjszakában 149 Csodálatos ifjú sereg 173 Faj és föld 197 A király tragédiája 216 A nagypárt kohója 236 Az államférfi iskolája 247 Búzakalász és fogaskerék 268 Állomások 329 Gömbös Gyula 365
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 8 000 Ft

A termék megvásárlásával

800 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv - meglazult könyvtest
Minimálisan sérült gerinc.Nem számottevő.korának megfelelő állapotú.
Kiadó franklin-társulat
Kiadás éve1934
Oldalak száma:440
Súly699 gr
ISBN2310019287575
ÁrukódSL#2112631529
Kötésvászon

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 8 000 Ft

A termék megvásárlásával

800 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Tartós törzsvásárlói mínuszokTartós törzsvásárlói mínuszok