Gangok népe - Trilógia

Fülszöveg ,,Az eszme nevében zavartak ki minket a fáskamrák folyosójáról, ha észrevették, hogy éjszakára behúzódtunk egy félórát aludni. Ez a felkelés nemcsak a Nyugatnak nem volt ügye, nekünk se. A pincék népe alig várta, hogy vége legyen. Mindegy, hogyan, csak legyen már vége. Azt mondta, nem olyan értékes, amit tudok. Dehogynem. Olyat tudok, amilyet senki: hogyan haltak meg a barátaim, anélkül hogy tudták volna, miért halnak meg. Végelgyengülésben kimúlni céltalan dolog, de harc közben elesni, az valami különös, arról legalább azt volna jó tudni, mi volt az oka. Azért nem ostobák és gyilkosok, mert a halál magasztos dolog, akkor is, ha az nem tudja, aki meghal. Méltósága volt a haláluknak, akkor is, ha csöndben voltak, akkor is, ha kiabáltak. Csak értelme nem volt. A halálnak nincs értelme. Ennélfogva annak sincs értelme, ami a halálon élősködik Amikor láttam az első embert meghalni, bizonytalan lettem, amikor a karomban éreztem az első ember halálát, ahogy egyetlen pillanat alatt válik tárggyá és emlékké, akkor már bizonyos lettem abban, hogy ami itt történik, az semmi módon nem igazolható. A Harminckettesek terén ki akartam jönni a szobor mögül, két karral integetve, hogy állj, elég volt, csináljuk vissza, itt meghalt egy ember, azt ki magyarázza meg nekem, miért. Nincs ügy, nincs idea, ami elegendő súly volna egyetlen ember halála ellenében, ha az az ember ott hal meg mellettem. És az emberek általában egy másik ember mellett halnak meg, kiváltképpen háborúban és forradalomban. Maguk most föl fognak akasztani engem, aztán még sok százat vagy sok ezret, és ezzel nemcsak a saját gyávaságukat és baromi bornírtságukat fogják a világ elé tárni, hanem újabb halálokkal torzítják még értelmetlenebbé és menthetetlenebbé ezt az egész nyavalyás forradalmat. Akar még beszélgetni, vagy már rájött, hogy úgysem írok le semmit?" Tudom, nem leszek népszerű ezzel a könyvvel. Nem tudom, kiknek a körében. Amennyire riasztó ez a bizonytalanság, annyira üdítő is. Bizonyos okból - egy 1979-ben megjelent kötetemet kivéve - hallgatnom kellett 1990-ig. más okból hallgatásra ítéltem magam újabb tizennégy évig. Most úgy gondoltam, le kell írnom az én ötvenhatomat. Talán azért, mert az elmúlt tizennégy évben túlságosan sokat hallottam ötvenhatról, és mert a hamis hangok csikorognak a fülemben. Lehet, hogy csak én hallom hamisnak, lehet hogy ami ebben a kisregényben van, csak nekem hiteles, végül is az én életem. Vagy a másoké. Lehet, hogy más szemszögből másnak látszott, fennköltebbnek, magasztosabbnak. Ez mostanáig csak az enyém volt.