Gábor Marianne

Gábor Marianne (Budapest, 1917. április 26. - Budapest, 2014. július 23. magyar festőművész, grafikus. Zsidó értelmiségi családban született. Anyja Raiss Izabella Lucia, apja Gábor Ignác irodalomtörténész, műfordító volt. Szőnyi István festőiskolájában, majd 1935-1941 között a Magyar Képzőművészeti Főiskolán tanult, ahol Réti István tanítványaként elvégezte a művészképzőt, majd a továbbképzőt is. 1938-ban állított ki először, attól kezdve tíz évig kiállító művész volt. Még főiskolai hallgatóként, 1939-ben szerepelt a kassai Nemzeti Kiállításon és az Ernst Múzeum tavaszi kiállításán, Nemes Marcell-díjat kapott. 1941-1943 között a zebegényi művésztelep tagja volt. 1942-ben tartották meg első önálló kiállítását a Nemzeti Szalonban. Második önálló kiállítását 1944 januárjában Rózsa Miklós rendezte a Tamás Galériában. Tanulmányutakat tett Ausztriában, Belgiumban, Franciaországban, Angliában, Hollandiában, Olaszországban és a Szovjetunióban. A háború utáni első önálló kiállítását 1947-ben rendezhette a Művész Galériában. Később festészetét sok más művészével együtt polgárinak minősítették, amit nem fogadott el a kor hivatalos kultúrpolitikája. Legközelebb csak 1957-ben állított ki és elfoglalhatta helyét a kiállító művészek sorában. 1977-ben nagy életmű-kiállításon mutatta be munkásságát a Nemzeti Galériában. Az 1990-es évek közepén holokauszt- és zsidó témájú képeit állította ki önálló kiállításain. 938-ban ismerkedett meg későbbi férjével, Rónai Mihály András költővel (1913-1992). A zsidó családból származó Rónai Mihály Andrást 1940-től többször hívták be munkaszolgálatra. A német megszállás utáni hetekben a munkaszolgálatból néhány napra Budapestre szökött, és 1944. április 27-én összeházasodtak. 1944-ben a főváros ostromát hamis papírokkal, illegális szállásokon együtt bujkálva élték túl. Szüleik a holokauszt áldozatai lettek.