Dr. Kovács Lászlóné, Dr. Mészáros Rezsőné, Vízvári

Földrajz 7. Geoszférák. Európán kívüli földrészek

mozaik kiadó  | 2002  | karton  |  192 oldal

Libri Antikvárium
Az emberek évezredek óta gyűjtik ismereteiket az ket körülvevő világról. Kezdetben még csak közvetlen környezetüket figyelték meg. Később a szomszédos tájakat, folyókat, népeket, országokat. Először az óceánok, tengerek partjai mentén hajóztak, majd eljutottak a távolabbi kontinensekre is. A megfigyeléseket mérések követték. Elsőként a porba rajzolták, amit láttak, később vázlatokat, majd térképeket készítettek róla. Ma már az űrhajókról le is fényképezik és elektromágneses hullámokkal letapogatják a Földet. Emellett folyamatosan vizsgálta az ember azt is, hogyan függenek össze az általa megfigyelt jelenségek, mi az oka, mi a következménye az egyes folyamatoknak. A Föld felszínével és a rajta élő emberekkel foglalkozó tudomány neve: FÖLDRAJZ = GEOGRÁFIA. (Geográfia görög szó, azt jelenti: "írások, rajzok a Földről".) Miért fontos a földrajz? Azért, mert megismertet bennünket a Földdel, életünk színterével. A körülöttünk zajló folyamatok megértetésével elősegíti, hogy bolygónk természeti értékeit okosan használjuk fel és a jövő számára megőrizzük. Megmutatja azt is, hogy a Föld sokféle lakójának életmódját, gondolkodásmódját hogyan befolyásolják vagy határozzák meg természeti és gazdasági környezetük és saját hagyományaik. Azt is világossá teszi: az egyes országok lakói, az emberfajták különbözhetnek egymástól, de egyenrangúak. Eddigi tanulmányaid során te már találkozták földrajzi ismeretekkel. Ettől a tanévtől kezdve önálló tárgyként tanulod. Az idén megismerkedhetsz a Föld kialakulásával, szerkezetével, a Föld burkai közül a kőzet-, a levegő- és a vízburokkal. A kontinensek közül Afrikával, Ausztráliával, Amerikával, Ázsiával és az Antarktisszal.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 1 280 Ft

A termék megvásárlásával

128 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Saját képpel
Kiadó mozaik kiadó
Kiadás éve2002
Oldalak száma:192
Súly300 gr
ISBN2310007195172
ÁrukódSL#2112043130
Kötéskarton

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 1 280 Ft

A termék megvásárlásával

128 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Steve Berry: A Medici-hagyatékSteve Berry: A Medici-hagyaték