Flóra (Regény fiatal leányok számára)

új idők irodalmi intézet  | 1943  | félvászon  |  201 oldal

Libri Antikvárium
Fekete-fehér szövegközti és egész oldalas rajzokkal illusztrálva. A mű Benedek Elek jegyzetei nyomán készült. A nyomást a Folio-nyomda végezte. E. Kühner Ilse rajzaival. - "Kötelességemnek, még pedig szívbéli, kedves kötelességemnek érzem, hogy elmondjak valamit ennek a kis regénynek születéséről. Esztendeje lehet körülbelül, hogy Flóra húgom izgatottan nyitott be hozzám: - Nézd, mit találtam! Néhány papirlapot tartott a kezében. Még mielőtt a rajta lévő írást láttam volna, megismertem azt a kék kockás papirt, amelyhez Édesapánk a mi emlékezetünk szerint egész írói pályáján ragaszkodott. Az első oldalra ez volt írva: - Jegyzetek <> c. regényemhez (az ötvenes és hatvanas évek ujságjaiból). Azután öt oldalnyi jegyzet következik, nagyrészt a <> és a <> meg a <> 1858-as számaiból. A tervezett regényből egy sort sem írt meg Édesapánk. Hogy mit akarhatott megírni, arra a jegyzetek összeválogatásából következtettem. Jórészük az akkori leánynevelésről szól, az idegen <>, akik Petőfinek, Vörösmartynak hírét sem hallották; az idegen szellemű, felületes leánynevelőintézetekről; arról, hogy másutt már egyetemre engedik járni a leányokat, nálunk még jó magyar asszonyokat, családanyákat sem nevelnek. Egy jegyzet megemlíti Gyulai Pálnak az írónőkről szóló cikkét s az ebből támadt vitát. Aztán jó egynéhány jegyzet foglalkozik az elnyomott magyar érzés feltámadásával, az Akadémia Kazinczy-ünnepével, a magyar ruhaviselettel s azzal a bállal, amelyen mágnások, nemesek, polgárok - egyformán magyar ruhába öltözve - társadalmi különbség nélkül vettek részt, magyarságukban eggyé forrva... És vannak végül olyan feljegyzések az akkori utazási viszonyokról, amelyekből nyilvánvaló, hogy a regény szereplői kapcsolatba kerültek volna Erdéllyel. " - Ismertető: "Belelapozás".
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 2 400 Ft

A termék megvásárlásával

240 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv - kopottas - sérült borító
Kiadó új idők irodalmi intézet
Kiadás éve1943
Oldalak száma:201
Súly300 gr
ISBN2310012382390
ÁrukódSL#2112283974
Kötésfélvászon

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 2 400 Ft

A termék megvásárlásával

240 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes