Filozófia mint de(kon)strukció: Heidegger és Derrida

Amikor a hagyomány értelemkontinuitása földcsuszamlásszerű töréseket szenved, amikor az áthagyományozottak értelemvesztése, kiüresedése, talajtalanná válása egyre általánosabb tapasztalattá válik, természetszerűleg tör felszínre a múlttal való kritikai szembenézés igénye. Az európai filozófiai hagyománynak a - már a tizenkilencedik század folyamán erőteljesen előrevetülő, a huszadik század során azonban még tovább mélyülő - krízise számos, a filozófia önfelülvizsgálatára irányuló kísérletet eredményezett. E kísérletek közt a hagyományunkat uraló teoretikus-metafizikai szemlélet!mód és fo!galmiság lebontását célzó heideggeri destrukció, valamint az ahhoz kapcsolódó, e destrukciót bizonyos értelemben radikalizáló derridai dekonstrukció markánsan elkülönülő, sajátos vonulatot képez. Ez az eszmetörténeti összefüggés vezetett bennünket arra, hogy Martin Heidegger születésének százhúszadik évfordulóján, mely 2009-es év egyúttal Jacques Derrida halálának ötödik évfordulója is volt, e két gondolkodó munkásságának a vizsgálatát tűzzük ki annak az összejövetelnek a témájául, amelyet a 2007-től kezdődően évente megrendezésre kerülő Hermeneutika és jelenkor című filozófiai konferenciasorozatunk keretében rendeztünk. Jelen tanulmánygyűjtemény részben az ott elhangzott előadások szerkesztett, illetve kibővített formában közzétett változatait, részben pedig további, a téma iránt érdeklődő hazai kutatók munkáit tartalmazza.