Festői szerelmek

corvina kiadó  | 2016  | keménytábla, védőborító  |  248 oldal

Libri Antikvárium
Így szerettek ők mára kevés magyar olvasó számára ismeretlen ez a cím. Nyáry Krisztián nagy íróink, költőink szerelmi életét megörökítő kötetei töretlen sikernek örvendenek. Az Igazi hősök és a Merész magyarok című könyvekben bemutatott példaértékű életek után a szerző ismét a szerelemről, annak nemcsak sors- és személyiségformáló, hanem életpályákat, alkotói korszakokat meghatározó erejéről ír. Ezúttal azonban a képzőművészeté a főszerep: hogyan éltek híres festőink, kiket látunk a vásznaikon, s kik voltak azok, akiket modellként sosem örökített meg az alkotó, mégis életre szóló hatással voltak a magyar művészetre? Mennyi féle szerelem létezik? Hogyan állít annak emléket egy festő? Megörökíti-e egyáltalán? Még pontosabban tehát: Hogy szerettek ők? Czóbel Béla csak felesége, Modok Mária halála után vette észre, hogy az asszony titokban festett képei remekművek. Czigány Dezső négy embert gyilkolt meg, köztük második feleségét, első felesége és két másik nő a környezetében pedig gyanús körülmények között lett öngyilkos. Rippl-Rónai József 37 évvel fiatalabb modellje, Bányai Zorka egyben a festő utolsó szerelme is volt. Amrita Sher-Gil indiai-magyar festőnő halála után nem tudták eldönteni, hogy egy véletlen mérgezés vezetett-e a halálához, vagy féltékeny férje ölte meg. Munkácsy Mihály felesége, Cécile Papier a világ első női festészeti menedzsere volt, aki gondosan megtervezte férje szereplését a társasági eseményeken. Mednyánszky László hosszú évekig minden naplóbejegyzését halott szerelmének, a paraszti sorból származó Kurdi Bálintnak ajánlotta. Lotz Károly nevelt lányába volt szerelmes, róla festette híres aktképeit. Berény Róbert zeneművész felesége, a Csellózó nő modellje a festővel kötött házassága után képtelen volt kezébe venni a hangszerét. Zichy Mihály Magyarországon hagyta családját és orosz feleségét, miközben ő tanítványából lett szeretőjével Európában utazgatott. Egry József katonakórházi ápolónője elhagyta ezredes férjét, hogy hozzámehessen a közkatonaként szolgáló, szegény, tüdőbeteg festőhöz. Szinyei-Merse Pált gyermekeik halála után elhagyta felesége, a Lilaruhás nő modellje. Vajda Júlia férje, Vajda Lajos halála után újra férjhez ment, de egész életében első férjébe volt szerelmes. Márffy ??
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 8 490 Ft

A termék megvásárlásával

849 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Megkímélt, szép állapotban
Kiadó corvina kiadó
Kiadás éve2016
Oldalak száma:248
Súly882 gr
ISBN2399961982295
ÁrukódSL#2109925697
Kötéskeménytábla, védőborító

Elérhető még:

Könyv
E-könyv

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 8 490 Ft

A termék megvásárlásával

849 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Márquez: Találkozunk augusztusbanMárquez: Találkozunk augusztusban