Felvidéki harangszó

kráter műhely egyesület  | 2009  | puhatáblás, ragasztókötött  |  338 oldal

Libri Antikvárium
Hagyomány és népélet a 19. századtól 1956-ig. Kisida Erzsébet önéletrajzi ihletésű kötete a felvidéki népszokások krónikája is, miközben többgenerációs család- és régiótörténet. Dr. Kisida Erzsébet: 1942-ben Viszló községben (Borsod megye), nyolcgyermekes családban születtem. Középiskolai tanulmányaimat a miskolci Zrínyi Ilona Gimnáziumban végeztem. A JATE Jogi Karán (Szeged) szereztem diplomát. 1971. szeptember 1.-jétől a Fővárosi Bíróságon fogalmazóként dolgoztam, készültem a hivatásomra. 1974-ben bírói-ügyészi szakvizsgát tettem. Ezt követően titkári státuszt kaptam. 1976. február 1.-jén megválasztottak, az igazságügyi miniszter kinevezett bíróvá. A Pesti Központi Kerületi Bíróságon a büntető ügyszakban végeztem a munkámat. 1983-ban a bírói tisztség alóli felmentésemet kértem. Ezt követően szellemi szabadfoglalkozást folytattam. A szülőfalum és környékének néphagyományait, népszokásait gyűjtöttem összefüggésben a családunk történetével. (A Felvidéki harangszó kötetem a Kráter Kiadónál 2009-ben jelent meg.) Az értékrend, a tisztes emberi magatartás iránt elkötelezett szaklapokban, folyóiratokban jelentek meg az írásaim. 1990-ben a Művelődési és Közoktatási Minisztérium munkájába főtanácsosaként kapcsolódtam be, iskolajogászi státuszt kaptam. 2000-ben nyugdíjba kerültem. Ezt követően visszakapcsolódtam az eredeti szakterületembe, az ügyvédi hivatást választottam. Egyidejűleg a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jogi Kara Doktori Iskolájában folytattam a tanulmányaimat. Az erkölcs és a jog összefüggései tudományterületének kutatásában mélyedtem el. Az Értekezésemben azt igazoltam, hogy az erkölcs és a jog közös fundamentuma az emberi méltóság. Az események igazolják, hogy mindenkor, minden viszonylatban ez az élet egyik legfontosabb princípiuma.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 7 990 Ft

A termék megvásárlásával

799 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó kráter műhely egyesület
Kiadás éve2009
Oldalak száma:338
Súly409 gr
ISBN0489004957457
ÁrukódSL#2106721075
Kötéspuhatáblás, ragasztókötött

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 7 990 Ft

A termék megvásárlásával

799 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Márquez: Találkozunk augusztusbanMárquez: Találkozunk augusztusban