Fehér hajó

európa könyvkiadó  | 1976  | vászon  |  614 oldal

Libri Antikvárium
FÜLSZÖVEG "Az utolsó évek egyik legnagyobb európai írótehetsége tört be a művészetbe Kirgizia pusztáiról" - írja Ajtmatovról egyik magyar méltatója. Jelen kötetünk a szerző négy legismertebb írását tartalmazza. A Dzsamila szerelme és Az első tanító Ajtmatov első jelentős műve, bennük a mohamedán parasztok világát, egy életforma utolsó napjait mutatja be. A Dzsamila szerelmét 1958-ban maga Louis Aragon fordította franciára és bocsátotta útjára, mint "A huszadik század legszebb szerelmi történetét". Ajtmatovot 1968-ban A versenyló halála című kisregényéért Lenin-díjjal tüntették ki, e művét a szovjet kritika a soknemzetiségű szovjet irodalom kiemelkedő teljesítményeként értékelte. Az 1971-ben megjelent Fehér hajó a világ szinte valamennyi nyelvterületén sikert aratott, e művében az író arra vállalkozott, hogy szembesítse a kortársakat a szocialista fejlődés valódi ellentmondásaival, hogy felfedje a sokszor még rejtett, de súlyos egyéni és közösségi megrázkódtatásokkal fenyegető feszültségeket és visszásságokat. Vissza TARTALOM Dzsamila szerelme (Tarisznyás Györgyi) 5 Az első tanító (Árvay János) 87 A versenyló halála (Láng Anikó) 173 Fehér hajó (Fehér János) 423
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 990 Ft

A termék megvásárlásával

99 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó európa könyvkiadó
Kiadás éve1976
Oldalak száma:614
Súly200 gr
ISBN2399987189043
ÁrukódSL#2110470446
Kötésvászon

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 990 Ft

A termék megvásárlásával

99 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Shona Innes: Az internet olyan, mint egy pocsolyaShona Innes: Az internet olyan, mint egy pocsolya