Faludy György

Európai költők antológiája

villon books kiadó kft.  | 2003  | kemény kötés  |  270 oldal

Libri Antikvárium
Fülszöveg Az 1936-os év legvégén vagy talán 1937 januárjában Cserépfalvi Imre kiadó és könyvkereskedő elhatározta, hogy közread egy Európai Költők Antológiája című kötetet, a béke és szabadságversek gyűjteményét. Cserépfalvi József Attilát, Faludy Györgyöt és Horváth Bélát kérte fel, hogy az antológia magyar szerzőit összeállítsa a külföldiekkel együtt és az utóbbi verseket lefordítsák. Horváth Béla, aki hol vidékre utazott parasztlányoknak udvarolni, hol pedig a manrézába vonult imádkozni, és így csupán két verssel járult a kötethez. Attila öngyilkossága után az év végével Cserépfalvi kénytelen volt elhatározni, hogy az antológia egészét Csé Szabó László szerkesztésébe Faludy György fordítsa. Tekintve hogy Csé Szabó, a Magyar Rádió munkatársa attól félt, hogy az állami állásból elbocsátják, ha németellenes versgyűjteményt szerkeszt, ezért a felelősséget Faludy György vállalta. S mivel a két ízlés nem találkozott, Faludy átszerkesztette a kötetet. "Bár nem hiszem, hogy az 1930-as korhoz hasonló időket élünk, mégis úgy érzem, hogy egy nemrég még reménykedő és most már reményvesztett közönségnek vigaszául szolgál ez a kötet." (Faludy György)
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 1 990 Ft

A termék megvásárlásával

199 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó villon books kiadó kft.
Kiadás éve2003
Oldalak száma:270
Súly200 gr
ISBN2310019254003
ÁrukódSL#2112797754
Kötéskemény kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 1 990 Ft

A termék megvásárlásával

199 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Kajdi Csaba: Cyla-terápiaKajdi Csaba: Cyla-terápia