Értékalapú (köz)igazgatás

l'harmattan kiadó  | 2021  | papír / puha kötés  |  200 oldal

Libri Antikvárium
A közigazgatási jogvédelem magyarországi kialakulása és intézményesülése egyike a sokat vitatott közigazgatásdogmatikai és bíráskodáselméleti kérdéseknek. A közigazgatás nem értelmezhető csupán a tételes jogi vonatkozásokból kiindulva, mivel olyan egyén-közösség kapcsolatot jelenít meg, amely érinti az igazságosság és az ehhez fűződő erkölcsi normák kérdéskörét is. A közigazgatási bíráskodás történetének hazai alakulása jól mutatja azon alapértékek változását, amelyek alapján az egyes döntések megszülettek. A közigazgatási jogvédelemben használt, az erkölcs témaköréhez tartozó kulcsszavak és kapcsolataik feltárására először ebben a könyvben kerül sor: láthatóvá válnak az erkölccsel kapcsolatos szavak összefüggésrendszerei, valamint a közigazgatási jogban megjelenő, értékfogalomhoz kapcsolódó szöveg- és joggyakorlat változásai; nagy hangsúlyt kap továbbá az igazságosság közigazgatási szférában történő vizsgálata, de választ kapunk arra a kérdésre is, hogy a közigazgatás valóban egy "normatívan zárt, kognitívan nyitott" alrendszerként értelmezhető-e, avagy határai ezen túlmutatva, a játékelmélet szempontjából igazságosnak tekinthető világba is elérnek. Az elemzés során feltárt értékek és értékváltozások összegzése révén a szerző rámutat: egyértelmű összefüggés van a jogalkotó és a jogalkalmazó által használt, értékekkel kapcsolatos kifejezések között, de kilépve a jogi normaszintből, a vallás és erkölcs tárgybeli törvényszerűségeit vizsgálva, módszertanilag is új megközelítést kínál a hatalom és a közigazgatás értelmezése és a tudományos szövegvizsgálat terén. (Stipta István)
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 2 290 Ft

A termék megvásárlásával

229 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
ex libris pecséttel
Kiadó l'harmattan kiadó
Kiadás éve2021
Oldalak száma:200
Súly321 gr
ISBN2399974085921
ÁrukódSL#2110221632
Kötéspapír / puha kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 2 290 Ft

A termék megvásárlásával

229 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Shona Innes: Az internet olyan, mint egy pocsolyaShona Innes: Az internet olyan, mint egy pocsolya