Meller Béla

Erlebtes und Erdachtes

szerzői kiadás  | 1937  | félvászon  |  166 oldal

Libri Antikvárium
Meller Béla dr., az orvos, hetvenkét éves korában lővérjének csöndjében szellemi leltárt készített gazdag életéről és azt, amit belile feljegyzésre érdemesnek talált, könyvbe foglalta barátai számára. Nem életrajzot írt, nem eseményeket gyüjtött össze, hanem testi és lelki élményeket, melyeknek érvényessége túlhat az egyén életén és így másokat is gazdagít. Aki annyira a telibil meríthet, mint Meller Béla, a filozófus, esztétikus, biológus, mőbarát és festi, az nem szoríthatja mondanivalóját szők határok közé. Könyve az anekdotától a tér és idi fogalmáig, Sopron felfedezésétől Tizian Assuntájáig ível. Ebben a kaleidoszkópban minden részecskének fontos szerepe van. Összeségük nemcsak egy embernek, hanem egy bölcs és jóságos, mindent megérti és csöndes iróniával gyógyító egyéniségnek képét adja. Meller Béla az előszóban ,,dilettáns"-nak nevezi önmagát. Aki hetvenkét éves koráig érlelte magában mondanivalóját, az nem lehet dilettáns a szó mindennapi értelmében, hanem ,,élvező" a szó eredeti jelentésében. Azt, amit az élet neki, az ,,élvező"-nek juttatott, most megosztotta barátaival, akik meleg örömmel fogadják ezt a késői elsőszülöttet.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 7 990 Ft

A termék megvásárlásával

799 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Bolti átvétel Elérhető készlet esetén akár ma

díjmentes


Szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett díjmentes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
német nyelvű; kissé elkoszolódott borító; címoldalán névbeírás; belül megkímélt
Kiadó szerzői kiadás
Kiadás éve1937
Oldalak száma:166
Súly300 gr
ISBN2310015490979
ÁrukódSL#2113104044
Kötésfélvászon

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 7 990 Ft

A termék megvásárlásával

799 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Bolti átvétel Elérhető készlet esetén akár ma

díjmentes


Szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett díjmentes

Hámori Barbara: Az én kék zónámHámori Barbara: Az én kék zónám