Építsünk űrhajót!

akkord kiadó  | 2018  | keménytábla, védőborító  |  396 oldal

Libri Antikvárium
Egyedül, egy spártai fekete pilótafülkében Mike Melvill tesztpilóta az űr felé száguldott. Nyolcvan másodperce volt, hogy átlépje a hangsebességet, és elinduljon a célpont felé, amit eddig még egyetlen civil pilóta sem ért el. Talán nem is tér vissza élve. Ha mégis, történelmet fog írni mint a világ első civil űrhajósa. Ez a repülés egy olyan verseny eredménye volt, amit Peter Diamandis álmodott meg. Víziója szerint az új űrversenyben kis csapatoknak kellene elérniük azt, amire azelőtt csak a világ nagy kormányai voltak képesek. Amikor rádöbbent, hogy a NASA leépíti az emberes űrhajózást, nekifogott, hogy megteremtse a privát űrhajózás feltételeit. Ehhez a repülés aranykorából merített inspirációt. Charles Lindbergh azért tette meg a repülőutat Európába, hogy megnyerjen egy 25 000 dolláros díjat. Ez az út Lindberghet a világ leghíresebb emberévé tette, és felpezsdítette a repülési iparágat. Miért ne lehetne ugyanezt megcsinálni az űrhajózással? - gondolta Diamandis. A lövedék alakú Space Ship One rakétarepülőt megépítő, és a 10 millió dolláros díjért induló többi csapat története egy rendkívüli történet a lehetetlenről, ami megvalósult. Végül, ahogy Diamandis megálmodta, az eredmény nemcsak egy csapat győzelme lett, hanem egy új iparág és egy új korszak alapja is.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 3 290 Ft

A termék megvásárlásával

329 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:hibátlan, olvasatlan példány
Kiadó akkord kiadó
Kiadás éve2018
Oldalak száma:396
Súly791 gr
ISBN2399994107245
ÁrukódSL#2109679656
Kötéskeménytábla, védőborító

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 3 290 Ft

A termék megvásárlásával

329 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Robert Greene: The 48 Laws of PowerRobert Greene: The 48 Laws of Power