Ének az útról (Pathér Páncsálí)

A bengáli népi hagyomány még ma is őrzi azokat a vég nélküli elbeszélő költeményeket, amelyeket vándorénekesek évszázadokon át daloltak a falvakban, s amelyekből az emberek megismerkedtek a hindu hagyomány nagy eposzaival, hőseivel. Páncsálínak nevezték ezeket a verses mesefolyamokat. Innen kölcsönözte regényének címét Banerdzsi: a Páthér páncsáli rövid epizódokból font történetfüzér két falusi gyermek életéről. Opu és Durgá a regény főszereplői, és a szüleik, szegényes omladozó házuk aztán Niscsindipur falu, a sok-sok gyermek, asszonyok és férfiak és a minduntalan életre kelő fák, gyümölcsök és virágok. Opu és Durgá hol vidáman, hol rettegve járják a falu kanyargós útjait, bolyonganak az ösvényeken, melyek átszelik a falut, és a házakat elhagyva fürdőző lépcsőkhöz vezetnek, az utakon, amelyek százados fák alatt tekeregnek a dzsungelban, s róják a sík mezőt átszelő kövesutat, amely elvezet a titokzatos sínpárhoz, a vasúthoz. Az író olyan magától értetődő természetességgel ábrázolja a bengáli falu mindennapi életét, hogy az olvasó lassan megtanulja a rituális fürdőzések, az étkezések rendjét, s meghitt viszonyba kerül Niscsindipur falu lakóival. Bibhútibhúsan Banerdzsi (1894-1950) Rabindranath Tagore és Saratcsandra Csatterdzsi mellett a huszadik század legnagyobb bengáli prózaírója. Bár mintegy ötven művét tartják számon, hírnevét jórészt önéletrajzi ihletésű első regényének, az 1929-ben megjelent Ének az útról-nak köszönheti. Hazájában a könyv hat kiadást is megért, s kötelező olvasmány az iskolákban. Satjádzsit Ráj pedig filmet készített a könyv alapján, amely elnyerte az 1956-os cannes-i filmfesztivál nagydíját.