Kárász Izabella

Eltűnik a nyár (Versek)

budapest  | 1993  | papír / puha kötés  |  160 oldal

Libri Antikvárium
Fülszöveg Kárász Izabella 1927. karácsonyán született Debrecenben. Édesapja Kárász Vencel nem sokkal gyermeke születése után meghalt. Ez a szomorú tény határozta meg azután további sorsát. Özvegyen maradt fiatal édesanyja Budapestre került, őt pedig nyolc éves koráig nagyanyja nevelte a Hajdú megyei Tetétlenen. Tanulmányait a kis falu református felekezeti iskolájában kezdte. Később egy Békehírnök-hirdetés nyomán nevelőszülőkhöz került, a hortobágyi kis településre, Egyekre. Halászéknál, a gyermektelen baptista lelkipásztor-házaspárnál példás nevelést kapott. A hívő nagyszülők által elvetett igemag a kis egyeki baptista közösségben szökkent szárba. Felvették gyülekezeti tagnak, bemerítésre azonban csak 1948-ban Budapesten a Nap utcában került sor dr. Somogyi Imre álta. Ettől kezdve Budapesten él. Először Pestszentlőrincen, majd a Nap utcában szolgált. Három gyermek édesanyjaként évekig asszonynéven publikálta verseit. Első verse a Kürtben jelent meg, majd folyamatosan írt a Lelki Életben és... Tovább Tartalom Múzsámhoz 4 Ajánlás - M.N.L. 5 Istenhez 6 "Csillag alatt betlehemi éjben" Adventi, karácsonyi és téli versek Adventi csendet adj 9 Krisztushoz eljutni 9 Én pedig várom az Urat 9 Hódoló szavunk 10 Áldott találkozás 11 A csillagoknak Csillagához 11 Karácsony igazsága 12 Karácsony benned 13 Betlehemi éjjel 13 Eljöttem 14 Nem hiszek a csillagoknak 15 Mondjatok verset 16 Hajnali szánkózás 17 Havas téli fák köszöntése 18 "Fájdalmadat fájlalva" Virágvasárnapi, nagypénteki és húsvéti versek Virágvasárnapi harang 21 A virágvasárnap tanítása 21 Nagypénteken 22 Az arc 23 Vágyunk az Isten 24 Ha tied lehet 25 A Fény visszatér 26 Húsvét hitével 27 Húsvéti rózsák 28 "Áldott az Úr, ki ad még napsugárt" Tavaszi versek Május van 33 Marasztalás 34 Májusi álom 35 Jókívánság 36 "Nemzetünkért" Versek a nemzetről, hazáról Nemzetünkért 39 Álmunk 39 Március 15 40 Március van! 40 Az országzászló előtt 42 István király intelmei 42 Köszöntő 44 "Anyám ne sírj!" Versek az édesanyákról 49 Anyám ne sírj! 49 Emlékezés 49 Kis köszöntő 50 Elmélkedés 50 Néha még kinyúlsz után 51 Nekem csak az a fontos Anyám! 52 A süket anyóka 53 Csillag ragyog 54 Ha elég a gyertyád Anyám! 55 Jövőt építünk! 56 Van ilyen? 57 "Van templomunk" Versek az Isten házáról, a gyülekezeti életről Templomnyitásra 61 Van templomunk! 61 Templomban 62 Szép köszöntő 63 Harangkórus Újpesten van! 64 Régi-új lantosok 65 A vasárnap csodája 66 "Zsoltárok hangján" Az éneklés dicsérete Zsoltárok hangján 69 Első zsoltár 69 Reménységben 70 Elég néked az én kegyelmem! 71 Dicsérő reggeli ének 71 Ó ne menj előlem Jézus 72 Néked éneklek 74 Nem vezérled-e bárányod? 75 Száll a zsoltár 76 "Igaz barátom Krisztusom" Verses imádságok Uram, Te tudod! 81 Igaz barátom Krisztusom! 81 Igazságban kell élnünk 82 A világosság gyümölcse 83 Áldásodért 84 Új év 85 Nem jutunk sehová! 85 Csak békességet kérek 86 Hódolat 87 Szép arcod Jézus 88 Egyedül 88 "Káprázatban" A lélek belső titkai Káprázatban 93 Lassabban járok 93 Találgatás 94 Könnyek fürdője 94 Arcnélküli sötét csuhában 95 Megnyugvás 95 Nem adom semmiért 96 Visszaemlékezés 97 Most visszasírlak már 98 "Eltűnik a nyár" Versek az őszről, az elmúlásról Vihar az erdőn 103 Üzen az ősz 104 Eltűnik a nyár 105 Őszök vizén 106 Őszi táj 107 Ugrabugrál mégis a veréb 108 Őszvégi szonett 108 Faggatózás 109 Maradj velünk! 110 Kikeletet várunk 110 Isten felé 111 Ha szívenüt 111 Időtlen időkben 112 "Akik Istennek élnek, boldogok" Versek az odaszentelt életről Isten kiválasztottjai 115 Meyer Henrik 116 Csontokba zárt tűz 117 Istenem Te jó vagy 118 Tőkés Lászlóhoz 119 Rögért rózsát 119 Csak haladj 120 Intő beszéd 121 Mi lesz holnap? 122 Hitünk szerint 123 Ha elvesztettem 124 Reformáció 125 "Ilyen a lét" Mindennapi gondolatok versben Ilyen a lét 129 A napok 130 Így láttam 131 Fényt ha látok 132 Ki az igaz? 132 Szeretlek téged kicsi ház! 132 Öröm 133 Olyan szépek az emberek 134 Megfejthetetlen képlet 134 Maga se 135 A környezetvédelemért 136 Józan szavak 137 Él még a jóság 138 A bánat kegyeltje 139 A bagaméri író-olvasó találkozó után 139 A Föld csodája 140 Az élet köszöntése 140 Esőköszöntő 142 Hétfőt köszöntünk 142 Szabályosan 143 Itthon 144 Válasz egy baba "levelére" 145 Éltünk? 146 "Négysorosok" Szent az Úr 148 A mesékben 148 Aki embernek született 148 Előre kell nézni 148 Egy szó 148 Örök Isten 149 Nekünk se jobb 149 November vége 149 Mint oldott kéve 149 A tévé 149 A nevetés 1501 Amíg van kinek 150 Örökkétigvaló 150 Ő mindent lát 150 Ha nem volna szemüvegem 150 A húr ha feszítik 151 A szívedet áthatja 151 Átsüt a fény 151 Szálljon karácsony estére 151 Gyönyörű szép csengős szánon 151 Ma is fénylik 152 Csillagnyáját 152 Úgy vártad ezt a levelet 152 Néha késik a szabadítás 152 "Prózák" Négy rövid írás Isten 155 Gyermek 156 Hála 157 Halál 159
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 2 100 Ft

A termék megvásárlásával

210 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó budapest
Kiadás éve1993
Oldalak száma:160
Súly300 gr
ISBN2310013343673
ÁrukódSL#2112054943
Kötéspapír / puha kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 2 100 Ft

A termék megvásárlásával

210 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Steve Berry: A Medici-hagyatékSteve Berry: A Medici-hagyaték