Eltévedt mezsgyekövek (adalékok a délvidéki magarság történetéhez)

A történelmet, mint tudjuk, a győztesek írják. Általában ők szabják meg azt is, milyen büntetéssel sújtsák a veszteseket. 1920 nyarán néhány keménykalapos győztes azt a büntetést mérte a magyarságra, hogy eleven nemzettestébe vert mezsgyekövekkel darabokra szaggatta. Tetézte a bajt, hogy az új határokon innen és túl a győztes és vesztes politikusok és történetírók ezután hosszú-hosszú évtizedeken át mákonyos kúrával csillapították a testcsonkítás kínjait: tabuvá avatván egy történelmi igazságtalanságot elzsibbasztották bennünk a fantomfájdalmat. Az anyaroszágról leválasztott nemzetrészek mindegyike megjárt a maga tövisekkel teleszórt útját: a felvidéki magyarság a bűnössé nyilvánított nemzetét, az erdélyi és a kárpátaljai a teljesen elszigetelt és ázsiai nyomorba taszított kisebbségét, az emigráció a szétforgácsolt szórványmagyarságét. A legsúlyosabb következményeit azonban talán a délvidéki magyarság viselte, viseli még ma is a leválasztásnak. Előbb a királyi Jugoszlávia diktatúrája és gátlástalan szerbesítése tizedelte meg sorait, kezdte ki nemzeti fennmaradása anyagi és szellemi alapjait, aztán a titói diktatúra megtorlása következett, majd egy rafinált nemzetiségi politika próbálta meg elhitetni vele, hogy természetes vérrendszere helyett egy másikra kell rákapcsolódnia, s végül a napjainkban is zajló véres balkáni háború, a bizantiánus akarnokok féktelen hatalomvágya, a testi-lelki elszegényedés és a fiatalok kényszerű elvándorlása immár a végpusztulás árnyékát vetíti előre. Erről szól a könyv. A délvidéki magyarság veszteségeiről.