Előszó önmagamhoz - szövegek, grafikák 1949-2004

Arnulf Rainer Eloszó önmagamhoz című kötetének szövegek és grafikák egymást átíró és átradírozó együttese. A szövegek a képzoművész Rainer alkotói módszerét, habitusát próbálják belső monológok formájában fogalmilag rögzíteni. A monológ Rainer adekvát megszólalási formájának tűnik, hiszen: ,,Az önmagammal folytatott kommunikáció számomra szinte minden. Csak aki ezt tudja, az képes engem is megszólítani." Ez a (már a könyv címében is jelzett) öntörvényűség azonban nem csupán nárcizmust takar. A kötet anyagában elmerülve egyszerűen el kell fogadni, hogy Rainer műveinek aspektusát nem lehet kívülrol értékelni: interiorizálni kell, mert ez a képvilág csak belülrol érvényes. A képek története elválaszthatatlan attól a specifikus antropológiától, melyet Rainer saját test-tapasztalatainak vizuális tudatosítása révén dolgozott ki. A Bécs melletti Badenben született Arnulf Rainer a második világháború után a szürrealista automatizmus és a figurális absztrakció irányából érkezve alakította ki szuggesztív motívum és -képvilágát. A pszichomotorikus képírás Hans Hartung-féle hagyományát követve a képjel és életjel egységét manifesztáló informel grafikák és festmények mellett saját magát autisztikus pózokban megörökített és aztán át/rajzolt-festett fotókat készített. A festékréteggel és traumatikus grafikai gesztusokkal való felület-fedés egész életművét végigkíséro centrális jelentőségű képi szükségletté vált. Rainer pályája során mindig törekedett arra, hogy ne kötelezze el magát egyetlen művészi csoportosulással sem, termékeny kapcsolatban állt ugyan az osztrák neoavantgárd nagyobb mozgalmaival, de monolitikusan terjeszkedo és önmagába csavarodó képnyelve nem engedte, hogy manifeszt módon megfogalmazott eljárások és ideológiák kisiparosává váljon. Részben ez magyarázhatja azt a törekvését, hogy munkái művészettörténeti referenciáinak olyan a saját közege által elhanyagolt alkotókat választott, mint például Franz Xaver Messerschmidt barokk szobrászt (lásd a kötetben a szuggesztív Messerschmidt-sorozatot) vagy Goyát. A saját arcán és fizikumán kikísérletezett de/rekontextualizáló grafikai arc-sebészet módszerét a tradíció által lezárt jelentésű portrék, arc-ábrázolások felnyitására alkalmazta különös tekintettel művész és Jézus-reprezentációk átírására. Ezek a vizuális átírások, ráfestések az eredeti imágó szerkezetének grafikai ,,ritmusát" áthangszerelve egy új, energikus képjelentés irányába mutattak az absztrakció és a figurativitás követelményeit egyaránt figyelmen kívül hagyva. A magyarul megjelent kötet képanyaga és az erre ráolvasható kommentárhalmaz Arnulf Rainer szerteágazó, de szellemében mégis egységes ouvre-jének grafikai mélystruktúráiba enged bepillantani.