A KönyvKereső szolgáltatás csak regisztrált ügyfeleink számára elérhető.
Hogy igénybe tudja venni, kérjük, jelentkezzen be, vagy regisztráljon oldalunkon.
Ismertető: A neurolingvisztikus Programozás az emberi kommunikáció és változás legeredményesebb mintáit tanítja. Sikerrel alkalmazzák a lelki, sőt a testi gyógyításban és az üzleti életben is.
Ez a könyv nem csak az egyik legpraktikusabb, de talán a legszórakoztatóbb is az eddig világszerte megjelent száznál is több NLP könyv közül. Szerzője mulattató történeteket mesélve, meghökkentően eredeti szempontból mutatja be az emberek viselkedését. Közben pedig olyan módszerekkel ismertet meg, melyek segítségével harmonikusan formálhatjuk át gondolatainkat, érzéseinket és cselekedeteinket.
Ezekkel az eljárásokkal - egyebek között - kínzó félelmeket mulaszthatunk el, haszontalan hiedelmeket alakíthatunk át. Megérthetjük azt, ami eddig összezavart minket, és kedvvel végezhetjük eddig esetleg elhanyagolt feladatainkat. Könnyebben tanulhatunk, és egyre jobban olyanná válhatunk, amilyenné szeretnénk.
Az így elért változás nem csak valódi, de tartós és mély is. Vágyaink valóra váltása közben pedig sok izgalmas felfedezésben lesz részünk.- További ismertető: "Belelapozás". - - Tartalom:
Kedves magyar olvasó! 6
Bevezetés 9
Ki vezeti a buszt? 15
Sokáig hagyjuk elbitangolni az agyunkat, és ezért sok nemkívánatos élményben van részünk. Bandler kigúnyolja, hogy jelenleg sokszor hogyan igyekszünk megérteni és megoldani az emberi problémákat, közben pedig más lehetőségeket bemutatni
Vedd kézbe a kormánykereket! 31
Attól függően,hogy mekkorának, milyen fényesnek, milyen közelinek stb. képzelünk el valamit, nagyon különbözően reagálunk ugyanarra a gondolatra. Ezeket az egyszerű törvényszerűségeket megértve megváltoztathatjuk benső élményvilágunkat, és úgy reagálhatunk valamire, ahogy akarunk. A "leggyorsabb terápia" is bemutatásra kerül.
Nézetek 47
Egészen más hatása van annak, ha saját szemszögedből nézel egy emléket, mint ha valamilyen más nézőpontból figyeled. E különbség megfelelő felhasználásával néhány perc alatt meg lehet gyógyítani fóbiákat, szörnyű élményeket és hasonlókat.
Tévutak 61
Gyakran akkor próbálunk megoldani valamit, amikor már késő, ahelyett, hogy hogy még a baj megtörténte előtt gondoskodnánk róla, hogy úgy üssön ki a dolog, ahogy akarjuk. Javítási próbálkozásunkkal aztán sokszor még fokozzuk a bajt.
Rajta! 79
Ki így, ki úgy veszi rá magát a dolgok elvégzésére. Ha megismerjük a motiváció szerkezetét, kitűzhetjük, hogy mit akarunk csinálni, és kellemes érzésekkel vonzathatjuk magunkat felé. Szintén bemutatásra kerül az, hogy miképp lehet a belső bíráló hangot barátságos, hasznos szövetségessé változtatni.
Zűrzavarból megértés 93
Mindnyájan másképpen rendszerezzük tapasztalatainkat, hogy megérthessünk valamit. Ezt a folyamatot irányíthatjuk, alakíthatunk rajta. Sokat tanulhatunk, ha kipróbáljuk, más hogyan ért meg valamit.
Hit-térítés 113
Agyunk kódolásából tudjuk, hogy mit hiszünk, és mit nem. E benső kód megváltoztatásával közvetlenül cserélhetjük fel korlátozó hiedelmeinket erőt adó, lehetőségeket megnyitó hiedelmekre.
A tanulásról 127
Oktatási rendszerünk anyagot tömne a diák fejébe, de arról szót sem ejt, hogyan tanulja meg. A tanulást akadályozó iskolaundort könnyen ki lehet küszöbölni. Szó esik az emlékezésről és a "tanulási problémákról" is.
Sütty! 143
Ha megértjük, hogy az agy hogyan kapcsol össze különböző élményeket, elérhetjük, hogy bármilyen problémás helyzetet arra emlékeztessen, és afelé vigyen minket, amilyenek lenni szeretnénk. Ez a módszer minden problémás viselkedésre vagy reagálásra új lehetőségeket feltáró megoldást ad. Itt dohányzásra és egyéb rossz szokásokra alkalmazott bemutatását látjuk.
Utószó 167
Függelék 173