Czöndör Katalinphd

Elménk hatalma a testünk felett

biomedical centrum kft.  | 2018  | papír / puha kötés  |  112 oldal

Libri Antikvárium
"Czöndör Katalin, PhD, neurobiológus az idegtudományok iránti érdeklődésén túl és az idegrendszer működésének kutatása mellett mindig is érdeklődéssel és kíváncsisággal fordult a lelki működések irányába, törekedve annak megértésére, hogy hogyan hatnak egymásra az idegi, testi és lelki folyamatok. A tudományos pályán eltöltött évek főleg a fizikai szintű működések megértésére irányultak, ugyanakkor nyitottsággal és kíváncsisággal fordult olyan módszerek és folyamatok felé is, amelyekre egyelőre még nem feltétlenül tud a tudomány válaszokat adni. Ez a könyv főleg olyan terápiás módszereket foglalt magába - néhány példa bemutatásán keresztül -, amelyek bár többnyire ismertek, köztudottak, mégis, gyakran egyfajta misztikum, hitetlenség vagy félreértés övezi őket. Ezek a kételyek sokszor a módszerhez kötött filozófiai háttérből (mint például a keleti vallás) vagy a módszer megfoghatatlanságából, működési magyarázatának hiányából erednek. Éppen ezért e mű tudományos eredményekbe való betekintéssel és bizonyos háttér-magyarázatok ismertetésével kíván hozzájárulni ahhoz, hogy az ilyen terápiák irányába is nyitottabban tudjunk fordulni."
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 2 900 Ft

A termék megvásárlásával

290 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó biomedical centrum kft.
Kiadás éve2018
Oldalak száma:112
Súly175 gr
ISBN2310014258938
ÁrukódSL#2112984257
Kötéspapír / puha kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 2 900 Ft

A termék megvásárlásával

290 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Pásztohy Panka: Momó és Max - Éjjel alszik a nap?Pásztohy Panka: Momó és Max - Éjjel alszik a nap?