Thilo Sarrazin

Ellenséges hatalomátvétel

századvég kiadó  | 2019  | kartonált ragasztókötés visszahajló füllel  |  516 oldal

Libri Antikvárium
Thilo Sarrazin (1945-) Németország egyik legnevesebb és legbátrabb politikai gondolkodója. A Németország felszámolja önmagát (2010) című művével milliós bestsellert írt, amely hatalmas társadalmi vitát váltott ki, mint Az új erény terror. A véleménynyilvánítás szabadságának korlátairól Németországban (2014). Minden könyve a Spiegel-féle bestsellerlista első helyén végzett. Közgazdászként és politikusként a német monetáris unió koncepciójáért és kivitelezéséért felelt. 2002 és 2009 között Berlin gazdasági szenátora, majd másfél évig a Német Szövetségi Bank igazgatótanácsának tagja volt. A szociáldemokrata Thilo Sarrazin mindegyik könyve a mai uralkodó elit ideológiáját, a multikulturalizmust és a Willkommenskulturt bírálja. E kötet az első magyarul megjelent könyve, amely azt állítja, hogy az iszlám világ elmaradottsága, a Németországban és Európában élő muszlimok integrációs deficitjei, a nők elnyomása és a muszlim gyermekbőség az iszlám kulturális befolyásának következményei. Az iszlám reformtendenciái és az összes történeti-kritikai értelmezési kísérlet eddig mind kudarcot vallott. Thilo Sarrazin végigolvasta a Korán teljes szövegét, és rávilágít arra, hogy a reformok akadályai a Koránban keresendők. Nincs olyan, többségi muszlim népességgel rendelkező ország, ahol vallásszabadság és működőképes demokrácia létezne. Sem a jóléti államot, sem a liberális demokráciát, sem az igen összetett és nagy fegyelmet és együttműködési készséget, újítást és kreativitást igénylő modern gazdaságot nem tudja az iszlám kultúrájú világ működtetni. A teljes iszlám világ robbanásszerű népességnövekedéstől szenved, lakóinak fanatizálása pedig folyamatosan erősödik. A németországi, illetve európai muszlimok száma a bevándorlásnak és a magas születési számoknak köszönhetően folyamatosan nő. Ha ez a trend így folytatódik, Németország és Európa muszlimjai a többség felé vezető úton járnak. Ez pedig veszélyt jelent kultúránkra és társadalmunkra, a politikai és gazdasági eredményeinkre, amely veszélytől kötelességünk megvédeni magunkat és utódainkat.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 21 890 Ft

A termék megvásárlásával

2 189 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó századvég kiadó
Kiadás éve2019
Oldalak száma:516
Súly838 gr
ISBN2310011299477
ÁrukódSL#2112554693
Kötéskartonált ragasztókötés visszahajló füllel

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 21 890 Ft

A termék megvásárlásával

2 189 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Steve Berry: A Medici-hagyatékSteve Berry: A Medici-hagyaték