Elköteleződés és kritika

Az elköteleződés, az angazsáltság tanulmányozása fogalomtörténeti kutatásokat is magával von, nem csupán Sartre, Adorno, Gehlen és mások örökségének a vizsgálatát, hanem a 20. századnál korábbi előzményeket is figyelembe véve. (...) Először is úgy tűnik, hogy az angazsáltságnak a kötelességek felől tekintve speciális státusza van. Mondhatni, többletszerű erőfeszítésként, az elvártakon túlmutató vállalásként működik, mint az "állampolgároknak a törvényi és szerződéses kötelezettségeken felüli elkötelezettsége" (Tamás Gáspár Miklós), amely ugyanakkor a kötelességek korábban ismeretlen távlatait teheti lehetővé- Ehhez kapcsolódóan merül fel, hogy az elköteleződésnek a társadalmi normákat és szabályokat újragondoló értékracionális gyakorlatnak kell lennie, a higher-older megfontolások konzisztenciára szert tevő terepének. Más szóval, valamely megnyilvánulás és tett mindaddig nem tekinthető elköteleződésnek, míg egy merőben egyedi probléma megoldásáért száll síkra, anélkül, hogy megkérdőjelezné az alapjául szolgáló mintákat. Vagyis ami az elköteleződés tartalmát illeti, nem elegendő, ha pusztán elszigetelt és érdektelített esetekre mutat rá, hanem valamiképpen a közjóra és a vele összefüggő elvekre kell irányulnia. Ám az angazsáltságnak nemcsak tartalmában, hanem formájában is meg kell tartania a "közjellegét". Amiképpen a - wittgensteiniánus és egyéb - nyelvfilozófiák azt sugallták, hogy privát nyelv sugallták, hogy privát nyelv nem létezik, úgy az elköteleződés elmélete is arra a következtetésére juthat, hogy a privát elköteleződés tulajdonképpen képtelenség.