Elesett bástya

Amikor Trianonban elcsatolták a Délvidéket, a napilapok vezércikkeitől kezdve költőink megható versein át a hazafias nótákig a nemzet a kultúra minden hangszerén elsiratta Szabadkát, vele együtt az egész Bácskát Zomborral, Zentával és Újvidékkel, és a műveltebb közönség a latinosan Bánátnak nevezett Bánság elvesztését is fájlalta. A Szerémségért azonban meg sem kondultak a harangok. Rég el volt már felejtve addigra a mai Vajdaság tartomány harmadik nagytája, a Duna-Száva köze a maga akkoriban még majd harmincezer magyarjával együtt. A Szerémség ősi kultúrterület, nevében is az antik római Sirmium emlékét őrzi, a magyar dél legjava: ahol a középkorban a legjobb boraink termettek, s ahol a hon legódonabb védőbástyái álltak a keresztény világ végvidékén. Ez a magyar helytállás színhelye, amiért nagy árat fizettünk: az oszmán megszállás alatt a régi magyar lakosság teljesen kipusztult, és csak a hajdani városok és falvak nevei maradtak fenn. A bástya elesett, vele együtt az egész kultúrterület, de a nemzet lelkében örökké ott él a hőstörténet, melyet ha nem feledünk, időről időre új élet hajthat ki a romok alól.