Eldobott gyötrelem

"... érett, eredeti hatású, különös hangú költőként mutatkozott be. Nem hatott rá az 1950-es évek semmilyen torzító vagy korlátozó tényezője. Alkotói személyisége oly mértékben szuverén volt, hogy voltaképpen érintkezni sem tudott számára alkalmatlan "követelményekkel". A modern franciák hatottak rá, itthon meg Weöres Sándor, távolabbról még Kassák is. E "hatások" csak ösztönzéseket jelentettek számára, költői látását élesítették, a kifejezés lehetőségeinek keresésében bátorították. Költői világában a személyiség problémái dominálnak, a külső világ jelei áttételesen jutnak szerephez benne. "Elsőrendű lírikus alkat; számára az elsődleges valóság a költői Én. Verseinek meghökkentő bizarrsága, játékossága és formavirtuozitása valami sajátosan nőies, lágy színeződéssel telítődik..." - mondta róla, máig érvényesen, költészetének természetét, egyéni mibenlétét először meghatározó tömör minősítés. (...) Az egyre jelentékenyebbnek mutatkozó alkotói teljesítményt fatális csapás sújtotta: súlyos betegség. De a klinikán töltött nehéz hónapok és évek alatt is írt azért, nem adta fel az alkotás még lehetséges esélyeit. Ám ezekből az írásokból már alig jelentek meg, az újabb kötetet realizáló önadminisztrálásra pedig Stetka Éva akkori állapotában képtelen volt. Így közel két évtizede nem jelent meg újabb verskötete. Mulasztása ez "szakmai környezetének" is, könyvkiadásunknak, vesztesége korabeli líránknak..." Juhász Béla