Elbeszélt történelem

budapest  | 2011  | kemény kötés  |  330 oldal

Libri Antikvárium
Sajátos történelmi ,,hologram" bontakozik ki előttünk. Az interjúalanyok nem csupán arról beszélnek, hogyan emlékeznek akkori önmagukra s a demokratikus átmenet korszakára saját országaikban, hanem arról is, hogyan látták, látják az akkori forradalmi idők magyar szereplőit és az 1989 óta eltelt időszak magyar közéletét. Bár az amerikai, osztrák, német, lengyel, román és szlovák vélemények sokban egybecsengenek, jelentős különbségek is vannak egyes személyek és események megítélésében. Nem csoda, hisz a megszólalók között egymás mellé kerül George H. W. Bush volt amerikai elnök és Markus Meckellel egykori NDK-s lelkész, későbbi külügyminiszter. Emil Constantinescu volt román államfő és a matematikus Jan Litynski, aki a Szolidaritás egyik vezetője volt a hadiállapot idején. Bár a kötet ,,történelmi", az interjúk mégis aktuálpolitikai felhangokat kapnak napjaink hazai és világpolitikai történései kapcsán. A szlovák geológus és környezetvédő Mikulas Huba, aki egykoron levelet írt a csehszlovák állami és pártvezetésnek Bős-Nagymaros ügyében, egyenesen úgy fogalmaz: ,,A bársonyos forradalom nagyszerű lehetőséget kínált az egész társadalom számára, és csak a társadalmon múlt, hogy élt ezzel a lehetőséggel. Véleményem szerint most már inkább rossz, mint jó irányba haladunk."
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 1 590 Ft

A termék megvásárlásával

159 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó budapest
Kiadás éve2011
Oldalak száma:330
Súly600 gr
ISBN2399981102185
ÁrukódSL#2109002590
Kötéskemény kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 1 590 Ft

A termék megvásárlásával

159 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Náray Tamás: Barbara - Az esélyNáray Tamás: Barbara - Az esély