Egyiptom és a hellénizmus (Parthenon-tanulmányok)

parthenon  | 1943  | félvászon  |  90 oldal

Libri Antikvárium
Nem az egyiptomi hellénizmus, a görög kultúrának Egyiptom földjén való nagyszerű kivirágzása a tárgya ennek a könyvnek, hanem az ősi egyiptomi kultúra és a kozmopolitává, világkultúrává váló görög művelődés szembenállása. Amikor Nagy Sándor fegyvereinek nyomán Kelet népei nemcsak politikai függetlenségüket adták fel, de ősi műveltségüket is felcserélték a göröggel, talán egyedül az egyiptomi nép ragaszkodott ősi hagyományaihoz, inkább vállalva a szolgasorsot is. De mégis, lassan ezernyi szál fűződött a görögség és az egyiptomiak, a görög és az egyiptomi kultúra között. A fejlődés tetőpontjára jutott felszabadult görög művészet épp úgy ősi rokonát ismeri fel az egyiptomi művészetben, miként a felszabadult gondolkozás által veszélybe sodort görög vallásosság is közeledik az évezredes hagyományoktól megszentelt egyiptomi valláshoz. A görög gondolkozók is Egyiptomban keresik a bölcsesség őshazáját, s találják meg végül a bölcsességet az egyiptomi színezetet öltő s egyre jobban terjedő mágiában és csillagjóslásban. Így válik meghódítottból meghódító, így fogadja el a Nyugat az Egyiptomban évezredek óta otthonos uralkodókultuszt, így veszik át a Római Birodalom provinciái az egyiptomi istenek misztériumait, hogy azok végül is a pogányság végső menedékévé legyenek.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 2 820 Ft

A termék megvásárlásával

282 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Saját képpel.
Kiadó parthenon
Kiadás éve1943
Oldalak száma:90
Súly200 gr
ISBN2399984549888
ÁrukódSL#2109588327
Kötésfélvászon

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 2 820 Ft

A termék megvásárlásával

282 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Shona Innes: Az internet olyan, mint egy pocsolyaShona Innes: Az internet olyan, mint egy pocsolya