Egyéni kétnyelvűség

A kétnyelvűség vizsgálatának szükségességét a napjainkra megváltozott geopolitikai helyzet indokolja. Ma már nincs olyan ország a világon, amely területén ne élnének nyelvi kisebbségek, vagy ne lennének olyan egyének, akik valamilyen családi okból két nyelvet használnak a mindennapi életükben. A kétnyelvűség jelensége egyéni és társadalmi szinten is olyan kérdéseket vet fel, amelyeket meg kell oldani. A társadalmi szintű kérdésekkel a szociolingvisztika, a nyelvhasználati, nyelvi jogi kérdésekkel a nyelvpolitika foglalkozik. Ezek a diszciplinák azt térképezik fel, miként oszlik meg a nyelvek használata a különböző társadalmi színtereken, pl. egy kisebbségben élő egyén melyik nyelvét használja otthon, barátok között, vagy a hivatalokban, iskolában, munkahelyen, tehát, hogy miként oszlik meg a nyelvek funkciója a mindennapi életben. Ezek a vizsgálatok elengedhetetlenül szükségesek ahhoz, hogy a nyelvpolitikai, nyelvi jogi kérdéseket meg lehessen oldani. A magyar nyelv vonatkozásában Kontra Miklós irányításával kutatócsoportok vizsgálják az aktuális helyzetet Magyarországon, Ukrajnában Kárpátalján, Szlovákiában Felvidéken, Szerbiában Délvidéken, Romániában Erdélyben, Szlovéniában a Muravidéken és Ausztriában Burgenlandban. Számos publikáció született már e témában (lásd a kötet végén a vonatkozó irodalmat). E vizsgálatok eredményei nélkül nem lehet érvényesíteni a nemzetközi szinten előírt szabályokat, ajánlásokat. Az egyéni kétnyelvűség többnyire a pszicholingvisztikai aspektust tartja szem előtt, azaz, hogy miként válik az egyén kétnyelvűvé, hogyan működik a kétnyelvű agy, milyen az egyén beszédviselkedése, mennyiben járul hozzá a nyelvi attitűd az egyén identitásához.