Egybegyűjtött írások I-III.

Egybegyűjtött írásainak hatodik kiadása Weöres Sándor születésének 90. évfordulójára jelent meg az életműkiadás első részeként. A gyűjtemény az ötödik kiadás teljes anyagát tartalmazza, amit még életében a költő maga hagyott jóvá; színművei mellett ezeket a verseket és kisebb prózai írásokat tekintette életműve javának. A gyűjtemény tizenhét éve jelent meg utoljára. Újbóli megjelenése kapcsán talán még aktuálisabb, fontosabb hangsúlyozni mindazt, amit a korábbi kiadások fülszövegében írtam: "Végigtekintve a több mint kétezer alkotásból álló életművön, a költő gondolati igényessége, elmélyültsége éppoly megragadó, mint kifejezésbeli szépsége, könnyedsége. Próteuszi alkatként szokták Weörest emlegetni, akinek szüntelen művészi metamorfózisa magasrendű szerepjátszás, a ťmozgékony fantáziaŤ szabad csapongása. Ám költészetének sokfélesége és sokrétűsége nem csupán a játékos ösztön kiteljesedése, hanem egy független lírai világ természetes gazdagodása, szerves önépítkezése. Csak aki módszeresen, mint egy regényt olvassa végig a három kötetet, az előtt bontakozik ki életművének valódi nagysága, távlata, hiszen minden csillogó, bravúros részlet ekkor kerül véglegesen a helyére, töltődik fel az egész szellemi izgalmával, tartalmi feszültségével, koncepciójával. Így érzékelhetjük igazán művészete lényegét: eleven, élő voltát. P.zt, amit ő maga fogalmazott meg: ťAzok közé szeretnék tartozni, akik, mint T S. Eliot, költészeti doktrina nélkül, legjobb hajlamaikat követik, maximális értékre törekszenek, ellanyhulásuk ellen makacsul küzdenek... Hol hagyományosak, hol újítók, hol érthetők, hol érthetetlenek, aszerint, hogy az éppen jelentkező kifejeznivalónak mi felel meg a leginkább. Nem követnek valamely irányt, hanem úgy növekszenek, mint az élő fa: ágaikkal minden irányba, gyökerükkel lefelé, koronájukkal felfelé. ŤWeöres Sándor sokat emlegetett formai virtuózitása az emberi lét teljességének korszerű kifejezésére szolgál, ebből fakad látszólagos személytelensége is; a költő individuálisan már-már megszűnik, felolvad műveiben, vállalja a prizma szerepét, amely szétteríti a rajta áthaladó fényt, a közvetítő közegét, amelyen áthullámzik a világegyetem." Steinert Ágota