Egy alig ismert ókori világbirodalom: Párthia

Előszó A Kr.e. IL, század második harmadában feltűnik egy "szkíta" törzs az óperzsa birodalom egyik adófizető kerületének helyén. Az Arsakida dinasztia vezetésével - amely egyike volt a hét nagycsaládnak, vagy nemzetségnek -, "honfoglalást" hajt végre. Felveszi a tartomány nevét, és új nyelvet kezd beszélni. Nemsokára Pártia, a három meglévő mellett (Kína, India, Róma), a világ negyedik nagyhatalma. Az Eufrátesztől a Hindukusig terjedő birodalom területén sok nép élt, ezek több vallást gyakorolnak, sokféle nyelven beszélnek, többféleképpen temetkeznek. Róma képtelen tovább terjeszkedni Kelet felé; állandó harcot folytat Pártiával. A párthusok a sztyeppei népek harcművészetével harcolnak, egész életüket a lovon töltik, száguldó lovas hadseregeiket felszabadítóként üdvözlik a sivatagi arabok, a palmüriaiak, e nabateusok és a palesztinai zsidók. Több fővárosuk volt, írásukat csak néhány évtizede ismerjük, sajátságos művészetet fejlesztettek ki. Irodalmuk szóbeli hagyományban, igricek, - énekmondók, -énekmondók-, révén terjedt. Uralkodóik oldalági rokonai az örmény trónra és a vazallus államok élére kerültek, hadvezéreik feltűntek a bizánci hadseregben. Ez a birodalom alig ismert. A perzsa Szaszanidák kitörölték őket a krónikákból (mint ahogy Firdauszi mondja: "Csak neveiket hallottam, de nem láttam őket a krónikákban"). Így a világ csaknem elfelejtette lelte őket. A térképek (néhány történeti atlaszt kivéve), egyszerűen átugorják a majdnem ötszáz esztendőt, amikor ők voltak Irán urai. A műveltebb emberek csak annyit tudnak róluk, hogy a perzsa történelem. egy korszakát képviselték. A történelem könyvekből hiányoznak Mi lehet a magyarázata annak, hogy már az ókortól ellenszenv kíséri őket? Mindez arra késztetett minket, hogy megkíséreljük feltárni ezt az ókori világbirodalmat, amelynek kutatása még mindig egy sor megválaszolatlan kérdést vet fel, habár a modern régészet és más tudományok jóvoltából egyre többet tudunk róluk. Mivel ezt a könyvet elsősorban magyar olvasóknak szánjuk, ezért magyar szemmel vizsgáltuk meg kultúrájukat és szokásaikat. Az Olvasó ezért egy egész sor "ismerős" dologgal fog találkozni. Mivel ilyen átfogó antológia - tudomásnak szerint - még sohasem készült, tisztában vagyunk hiányosságainkkal és korlátainkkal. Például azzal, hogy csak csekély számú orosz és kínai forrást tudtunk megszerezni, és terjedelmi okokból több szerzőről le kellett mondanunk. Azt viszont nyugodtan állíthatjuk, hogy nemigen fordult még elő, hogy a párthusok hun párhuzamait is megpróbálták volna számba venni és érzékeltetni, hogy milyen óriási területet foglalt el ennek a két sztyeppei népnek a birodalma. Akkor lennénk elégedettek, ha sikerülne igazságot szolgáltatni ennek az "Elfelejtett birodalomnak" és a "Kelet lovagjainak". A szerkesztő Budapest, 2002 áprilisa