Egy a haza - Békemenet 2012 - Interjú Orbán Viktorral

méry ratio  | 2012  | keménytábla, védőborító  |  154 oldal

Libri Antikvárium
"Mégse nevezzük hát összeesküvésnek, van erre egy civilizált elnevezés is: a koordinált akció. Biztos voltam benne, hogy akiknek érdeksérelmeket fogunk okozni - márpedig egy forradalom nem nagyon képzelhető el másképp -, azok koordinált akciókat fognak indítani Magyarország ellen. Azért, hogy eltérítsék Magyarországot azoktól a céloktól, amelyeket az alkotmányos forradalommal az emberek megfogalmaztak. Márpedig úgy lehet egy országot eltéríteni ezektől a céloktól, ha a vezetőit térítik el. Ha pedig azok mégis kitartanak, akkor megpróbálják félresodorni őket, és más vezetőket az ország élére segíteni. Hogy ez be fog következni, abban biztos voltam. figyelemreméltó teljesítménynek tartom, hogy másfél évig sikerülhet ezt elkerülnünk. Nagyon sok érdek sérült ugyanis, a bankároké, a külföldi nagybefektetőké. De ne is nevezzük őket befektetőknek. Itt arról van szó ugyanis, hogy leállítottuk a garantált piacokra rátelepedett külföldi vállalatok pénzszivattyúit, és emiatt e cégek tulajdonosainak, továbbá az európai bürokratáknak, spekulánsoknak és sok mindenkinek az érdeke sérült itt. Reakciójuk tulajdonképpen csak másfél év után állt össze koordinált akcióvá, hogy ne összeesküvés mondjak." Orbán Viktor TARTALOM: Ady Endre: Harc a Nagyúrral 5 ELŐSZÓ (Bayer Zsolt) 7 I. Az idő foglyai 9 II. A félelem foglyai 15 SAJTÓSZEMLE 21 BAYER ZSOLT ÍRÁSAI 53 Történelem 55 Szabadságharc 57 Történelemóra 59 Európa 63 Piacgazdaság 64 Húsevő virág 66 Merre tovább? 68 Aranyember 69 Üzenet 2040-ből 73 A Sátán kutyái 74 Itt az idő 76 Sánta kutya 77 BENCSIK ANDRÁS ÍRÁSAI 81 Jövő szombaton indulunk 83 Békemenet Magyarországért 84 Hajrá, Magyarország! 85 Aranyszínű galambok 86 INTERJÚ ORBÁN VIKTORRAL 89 Békemenet 2012 - Beszélgetés Orbán Viktor miniszterelnökkel 91 BÉKEMENET 2012 FÉNYKÉPEK 113
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 990 Ft

A termék megvásárlásával

99 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó méry ratio
Kiadás éve2012
Oldalak száma:154
Súly939 gr
ISBN2310003743896
ÁrukódSL#2109340082
Kötéskeménytábla, védőborító

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 990 Ft

A termék megvásárlásával

99 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Dr. Csernus Imre: A magyarDr. Csernus Imre: A magyar