Bánáti MIklós

Égő gyűlölet (dedikált)

szerzői kiadás  | 1943  | papír / puha kötés  |  82 oldal

Libri Antikvárium
Dedikált Az iró 1946/12/18 ával dedikálta a könyvet . ELŐSZÓ A magyar fasiszta külpolitika 1942-ben már évtizedes múltra tekintett vissza. Valójában ez a politika még 1932-ben, Gömbös Gyula miniszterelnökké történt kinevezésekor kezdte meg kárhozatos munkáját. Horthy Miklós kormányzó, ez a tengernélküli tengernagy - az 1919-es ellenforradalmi időknek a véreskezű fővezére - sem talált már különb embert a kormány vezetésére, mint ezt a kapitányból hirtelen tábornokká előléptetett fajvédő politikust. Gömbösnek hivatása lett volna a magyar faj védelme, de ő ezt csak Hitlerrel tudta elképzelni. A magyar fasizmusnak a hitleri Németországgal való lázas ölelkezése már csírájában hordta Magyarország katasztrófáját, amely végzetszerűen be is következet. A tragédia elindulását jelentős mértékben befolyásolta az a körülmény is, hogy Hitler Adolf és Gömbös Gyula egyidőben kerültek uralomra. Ennek a fasiszta politikának a hitleri Németországhoz való görcsös ragaszkodása előtt értetlenül állott a józan közvélemény, az értelmiség egy szerény hányada és a munkásosztály szervezett, politikailag iskolázott része. Sajnos, 1942-ben már nagyon kevesen voltak ezek az elemek Magyarországon. Az 1914-18-as években dúló világháborúnak úgy látszik még mindig nem voltak meg a maradandó tanulságai.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 5 000 Ft

A termék megvásárlásával

500 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó szerzői kiadás
Kiadás éve1943
Oldalak száma:82
Súly100 gr
ISBN2399974874969
ÁrukódSL#2112133022
Kötéspapír / puha kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 5 000 Ft

A termék megvásárlásával

500 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Az Olvasás világnapjaAz Olvasás világnapja