Dolgozói biztonság az egészségügyi ellátásban

medicina könyvkiadó zrt.  | 2010  | puhatáblás, ragasztókötött  |  216 oldal

Libri Antikvárium
Egészségügyi szakiskolai tankönyv A kórház, a betegek és sérültek számára menedéket jelentő hely, de veszélyt is jelenthet az ápoltak és az ott dolgozók számára egyaránt. A kórházi egészségprogramok a gyógyító tevékenység során bekövetkező dolgozói egészségkárosodás megelőzésére szolgálnak. Kiemelkedő jelentőségűek a fertőző betegségek terjedésével foglalkozó infekciókontroll programok, az ápoltakat is megbetegítő kórházi fertőzések megelőzésében kulcskérdés a dolgozók fertőződésének megakadályozása, ezért kitüntetett szerepe van az infekciókontroll részleg és a kórházi foglalkozás-egészségügyi szolgálat közötti együttműködésnek. Ez az együttműködés az alapja a dolgozók egészségvédelmének - a biológiai kóroki tényezőkön kívül - a fizikai és kémiai ártalmak esetében is. A "Dolgozói biztonság az egészségügyi ellátásban" című könyv összefoglalja azokat a veszélyeket, melyekre az egészségügyben dolgozóknak és az egészségügy vezetőinek minden nap gondolniuk kell a munkavégzés során, valamint összefoglalás azokról az eljárásokról, intézkedésekről, amelyekkel a munkavállalóra leselkedő veszélyek kivédhetők, az egészségkárosodás megelőzhető.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 5 990 Ft

A termék megvásárlásával

599 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó medicina könyvkiadó zrt.
Kiadás éve2010
Oldalak száma:216
Súly370 gr
ISBN2310005304156
ÁrukódSL#2110458575
Kötéspuhatáblás, ragasztókötött

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 5 990 Ft

A termék megvásárlásával

599 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Egy jó történet sosem ér véget!Egy jó történet sosem ér véget!