Krahulcsán Zsolt; Müller Rolf

Dokumentumok a magyar politikai rendőrség történetéből 2.

l'harmattan kiadó  | 2015  | puhatáblás, ragasztókötött  |  404 oldal

Libri Antikvárium
A Dokumentumok a magyar politikai rendőrség történetéből című forráskiadvány-sorozat második kötete az Államvédelmi Osztály 1946 és 1948 közötti működésének tanulmányozásához szükséges legfontosabb dokumentumokat gyűjti egybe. Az olvasó tehát a második világháború magyarországi végóráiban életre hívott politikai rendészeti osztályokkal foglalkozó, 2009-ben napvilágot látott könyvünk folytatását tartja a kezében. Az országos hatáskörű ÁVO létrehozása a kezdetektől kommunista befolyása alá került szervezet történetének egy újabb fejezetét nyitotta meg. Válogatásunkban ezért is kaphattak helyet a reszortfelelős belügyminiszter, Rajk László azon rendeletei, amelyek ugyan meghagyták az államvédelmet az államrendőrségen belül, ám egyes parancsnoklási szintek kiiktatásával önállóbbá tették. Persze az új helyzet számos súrlódás forrása lett, s a belügyi tárca urának a rendőrséggel való együttműködéssel, az internálással vagy a rendőrhatósági felügyelet alá helyezéssel kapcsolatos teendőket újra kellett szabályoznia. A dokumentumanyag tetemes részét teszik ki a vezetői értekezletek jegyzőkönyvei. Az Andrássy út 60. nemcsak a főváros, de az egész ország politikai rendészetének központja lett 1946 októbere után, és ez az addiginál komolyabb koordinációs munkát igényelt. Ugyanakkor a területi expanzió hozadékaként a második világháború befejezése óta folyamatos eszközhiány, a rendelkezésre álló emberanyag felkészületlensége is szélesebb dimenzióban jelentkezett. A budapesti központba összetrombitált fejtágítókról fennmaradt írásos összefoglalók az ellátási nehézségeknek, a humánerő gyengeségének és a működési mechanizmus kiforratlanságának legbeszédesebb forrásai. Az államvédelmi tisztek hivatali jelentései bepillantást engednek a szervezet munkamódszereibe, máskor a hatalmi harcokról informálnak. Ezek között is külön jelentőséggel bírnak az ÁVO-főnök, Péter Gábor azon feljegyzései, amelyekben vélt vagy valós ellenfeleinek bemószerolása mellett csapata súlyának további növeléséért lobbizott. Szavai idővel az illetékes pártszerv, a Magyar Dolgozók Pártja Belügyi Bizottsága előtt meghallgatásra találtak, s ebben nem kis szerepe volt új pártfogójának, az 1948 augusztusában a belügyminiszteri székbe érkező Kádár Jánosnak.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 9 990 Ft

A termék megvásárlásával

999 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó l'harmattan kiadó
Kiadás éve2015
Oldalak száma:404
Súly600 gr
ISBN2310020666581
ÁrukódSL#2112910272
Kötéspuhatáblás, ragasztókötött

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 9 990 Ft

A termék megvásárlásával

999 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Bősze Ádám: Mozart bikinibenBősze Ádám: Mozart bikiniben