Cserkészeten és lesen Nagy-Magyarországon

népszava kiadó  | 1990  | kemény kötés  |  205 oldal

Libri Antikvárium
,,Az esztendő minden hónapjának, sőt minden hetének megvan a maga jelentősége vadászati szempontból az olyan vadász számára, aki hazánk földrajzi, éghajlati és állattani viszonyait és a vadászható állatok természetrajzát s életmódját ismeri, és aki "vadászni" szeret; nem is szólva arról, hogy a vad óvása, gondozása, figyelemmel kísérése és megismerése céljából sohasem lehetünk kinn eleget vadászterületeinken. Hála a sors kegyének, kivehettem a részemet a vadászat örömeiből, eddig egész életemen át, bőségesen. Minden kínálkozó és elérhető alkalmat keresve és kihasználva, hazánknak csaknem minden részét bejárva, évről évre, újév napjától szilveszter estéjéig, télen, nyáron, tavasszal, ősszel, mindig vadásztam, és áldom érte a gondviselést, hogy megtehettem. Semmiről se beszélgetek oly szívesen, mint vadászati dolgokról! Akiről tudom, hogy kellő érdeklődéssel hallgatja, annak szívesen mesélek egyet-mást vadászmúltam emlékeiből, s ezért az elbeszéléseim megírása is nagy örömöt szerzett nekem. S ha ebből az örömből, a vadászat, a természet és az állatvilág iránti nagy szeretetemből valami az Olvasóra is ráragad, érdemes volt megírnom e könyvet." (Nadler Herbert)
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 3 480 Ft

A termék megvásárlásával

348 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Saját képpel
Kiadó népszava kiadó
Kiadás éve1990
Oldalak száma:205
Súly330 gr
ISBN2399985473335
ÁrukódSL#2109943053
Kötéskemény kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 3 480 Ft

A termék megvásárlásával

348 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Robert Greene: The 48 Laws of PowerRobert Greene: The 48 Laws of Power