Copperfield Dávid I-III.

Megírtam e könyv eredeti előszavában, hogy nem igen tudtam a munkától - befejezése első izgalmában - annyira eltávolodni, hogy oly nyugalommal számolhassak be róla, a minőt minden igazi előszó megkívánhat. Oly friss erővel érdekelt még, s a lelkem annyira megoszlott a gyönyör és a fájdalom - egy hosszú terv megvalósításának gyönyöre s annyi jó baráttól való megválás fájdalma - között, hogy az a veszedelem fenyegetett, hátha személyes természetű bizalmaskodással és áradozással fogom untatni az olvasót. E mellett mindazt, a mi mondanivalóm a történetről bármi okból lehetett, iparkodtam magában a történetben elmondani. Az olvasót talán nem is igen érdekelné, mily szomorúan pihen meg a toll két esztendei költői munka után; az sem érdekelné, hogy a szerző, mikor agyának egy sereg teremtménye szakad el tőle mindörökre, úgy érzi, mintha énjének egy részét bocsátaná útra ez árnyékvilágba. Pedig egyéb mondanivalóm nincsen, hacsak meg nem vallom azt, - a mi talán még jelentéktelenebb mozzanat, - hogy soha senki sem hihet jobban ebben a történetben, a mikor olvassa, mint én hittem benne, a mikor írtam.