Holdosi József

Cigánymózes - Fogoly - Hajh, cigányok, hajh, kányák!

szépirodalmi könyvkiadó  | 1987  | papír / puha kötés  |  226 oldal

Libri Antikvárium
A Cigánymózes című kisregény egyetemista hőse anyja tanácsára és ösztönzésére igyekezett elfelejteni múltját és régi környezetét, ám súlyos betegsége rádöbbenti arra, hogy vissza kell térni övéihez, tanítójukká kell válnia. S ez nem egyszerű, ahogy az álmokkal, víziókkal, gyermekkori emlékképekkel teli, varázslatosan szép, lírai hangvételű kisregényből megtudjuk. S hiába menekül el szüleitől a Fogoly című kisregény hőse, megnyugodni nem tudott soha: tanárként, felnőtt emberként is kísérti a múlt, visszahívja a közösség - foglya marad, bármennyire is tiltakozik ellene. A Hajh, cigányok, hajh, Kányák című dokumentumjáték (a Rádióban 1983-ban hangzott el) az író első regényének, a Kányák-nak megjelenése után ellene folytatott per története: a dokumentumokból, párbeszédekből és az író magyarázataiból egy kisszerű és ugyanakkor megrendítően szomorú processzus mozzanatai bontakoznak ki, melynek során éppen azok perelnek és vádaskodnak, akikért és akiknek írta a könyvét.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 2 790 Ft

A termék megvásárlásával

279 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó szépirodalmi könyvkiadó
Kiadás éve1987
Oldalak száma:226
Súly200 gr
ISBN2310013508478
ÁrukódSL#2112333813
Kötéspapír / puha kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 2 790 Ft

A termék megvásárlásával

279 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Pásztohy Panka: Pitypang és a mézeskalácsPásztohy Panka: Pitypang és a mézeskalács