Cédula a szivarzsebben

Vázsonyi sziporkázó szellemességgel, egészséges iróniával és (főleg) öniróniával és valami egészen sajátságos, elnéző és elbűvölő humorral eleveníti meg emlékeit, a két háború közti évtizedeket és szereplőit, a gáláns kalandokat, a tragédiákat, s a Szomoryak mellett még megannyi pazar figurát, a frenetikus Palasovszky Ödönt, a furcsa leckéket Weiner Leóval, az életmentő Goda Gábort. S persze önmagát, aki "figurázik", hogy felfigyeljenek rá, hogy elismerjék, aki oly nehezen tud elszakadni a polgári otthon gúzsba kötő melegétől. Megértő bölcsesség, meleg humor, emberismeret és -szeretet jellemzi Vázsonyi elbeszéléseit is. Bölcsderűvel szemléli az író hőseit, a szánalmasakat és a fölényeseket egyaránt és főleg persze a hétköznapiakat. "Fantasztikus" történeteinek hőseiben is van valami derűs bátorság, ahogyan hagyják, hogy kisebb-nagyobb varázslat rabjai legyenek, hogy eltűnjenek a semmiben, elhamvadjanak, elpárologjanak vagy éppen megkettőződjenek. Mert az író szemében ez a legfontosabb: képesség és készültség az átváltozásra, hogy az ember higgye, bármikor alakot változtathat, más lehet, mint ami, és bármikor visszaváltozhat.....Vázsonyi szerint: "az élet - mint egyre-másra kiderül - faramuci dolog."