Catilina összeesküvése és Sallustius

Alig van oly kora az ókori történelemnek, melyhez annyian hozzászóltak volna, mint a Ciceróé. A történetíró érzi, hogy ez az a kor, melyben évszázadok bűne kitört, melyben a Róma alapítása óta állandó pártvillongások oly heves lángra lobbantak, hogy megemésztéssel fenyegették a világot. E kor véres polgárháborúi juttatták a romlás szélére azt a hatalmas államot, mely fokonként való emelkedésében magába ölelte az ismert világot, bukásával, pusztulásával megváltoztatta a világ képét. Két különböző pártállású egyén, Sallustius és Cicero, csaknem ugyanolyan szavakkal, mindenesetre egyenlő módon rajzolják a hírhedt vezért. Ilyennek kell elfogadnunk. De nem is képzelhetjük másképpen. Valóban csak egy világváros romlott levegője, romlott népe képes ily embert teremteni. A régi rómainak majdnem minden erénye megvolt benne, csak egy hiányzott, az erkölcsi érzés. Ekként láttatja velünk az író, Lengyel Miklós a hírhedt rómait, Catilinát.