Ács László

Burma, Thaiföld, Kambodzsa

reneszánsz könyvkiadó  | 2014  | cérnafűzött, keménytáblás  |  400 oldal

Libri Antikvárium
A könyv első részében a régióról szóló általános ismereteket, valamint a felkészüléshez szükséges tudnivalókat foglaltam össze. Szó kerül itt a célországok Délkelet- Ázsiában való földrajzi elhelyezkedéséről, az időjárásról, az útipoggyászról, a vízumokról, de ez a rész tartalmazza azokat az általános gyakorlati tudnivalókat is, amelyek segítséget nyújtanak ahhoz, hogy ebben az európaitól gyökeresen különböző környezetben könnyebben boldoguljon a vállalkozó szellemű utas. A második rész Thaiföldért, a harmadik Mianmarért, a negyedik pedig Kambodzsáért lesz ,,felelős". Megismerhetjük az adott ország sajátos természetföldrajzi adottságait, változatos növény- és állatvilágát, fordulatokban gazdag történelmét, képet kapunk a sokszínű populációról, az egyéni vallásjegyekről és a művészetekről, de megtaláljuk ezeken a lapokon az adott országra vonatkozó gyakorlati ismereteket is. Természetesen valamennyi fejezetben a tulajdonképpeni útikalauz rész kapta a legnagyobb teret, melyben a fővárost, a jelentősebb településeket, a frekventált látnivalókat, valamint a legszebb szigeteket és tengerpartokat ismerheti meg az Olvasó.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 3 490 Ft

A termék megvásárlásával

349 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó reneszánsz könyvkiadó
Kiadás éve2014
Oldalak száma:400
Súly720 gr
ISBN2310013383181
ÁrukódSL#2112039149
Kötéscérnafűzött, keménytáblás

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 3 490 Ft

A termék megvásárlásával

349 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Steve Berry: A Medici-hagyatékSteve Berry: A Medici-hagyaték