Bűntudat és vágy

TOMCSÁNYI TEODÓRA: Antoine Vergote, a vallás pszichológiájának és empirikus, pszichoanalitikus megközelítésnek iskolateremtő alakja A valláslélektan hosszú ideig a lélektan oldaláról megközelíthetetlen területnek számított. Integrációját és fejlődését nagyon sok tényező gátolta. Nemcsak a közép-kelet-európai régiót érintő diktatúrák humántudományokat bénító hatása, nem is csak az európai civilizáció észlelhető szekularizációs tendenciái hátráltatták, hanem akadályozó tényező volt - és erről még jelenleg sem lehet múlt időben beszélni - az olyan szakemberek csekély száma, akik a vallásos jelenségek történelmi, társadalmi és lélektani környezetbe ágyazottságának megfelelően felkészültek az összetett területen elengedhetetlen teammunkára. Ennek egyik oka az lehet, hogy a valláslélektan ,.veszélyes zóna": a felmerülő kérdések és témák a lélek-tan művelőit is mélyen érinthetik. Vergote így látja ezt: ,,nincs még egy olyan területe a pszichológiának, ahol maga a pszichológus - saját érzelmi reakcióival és saját filozófiai befolyásával - ilyen mértékben személyesen bevonódna a tárgyba" (VERGOTE, 2003, 6). Vergote személyisége és munkássága mintát adott arra, hogy ez az érintettség megfelelő kompetenciák birtokában nem válik bénítóvá, nem kell, hogy megakadályozza valamely tartalom megfelelő összefüggésbe helyezését azáltal, hogy hatására a szakember akaratlanul összemossa, vagy éppen túlzottan távol tartja egymástól a vallásos jelenségeket és lélektani magyarázatukat. A jól integrált tudáson nyugvó szemlélet sem gátolja a megfelelő vizsgálati módszerek és magyarázó elvek megtalálását. Antoine Vergote nagy érdeme, hogy az 1950-es évektől kezdődő nehéz korszakban valláslélektani iskolát teremtett, amelynek kiemelkedő összefoglaló munkái a valláslélektan megalapozásával, és mintegy folytatásként a vallási jelenségek patológiás megnyilvánulásával foglalkoznak (VERGOTE, 2001). Munkásságának fontos része a szerző személyisége, mely e mögött áll, ezért bevezetésképpen szükséges a bemutatása gondolatainak összefoglalásán és mintegy reflektorfénybe állításán keresztül. Ezzel abból is ízelítőt adunk, hogy melyek azok a témák, amiket a szerző sok példával, a felvetett kérdéseket igényesen körüljárva kifejt könyvében. Tesszük mind-ezt tanítványai és kortársai (HCITSEBACIT, 1998, 83-96) valamint saját írásai alapján, kiemelve azon gondolatokat, amelyekről úgy gondoljuk, hogy a közép-kelet-európai térségben továbbhaladást segítő iránytűként szolgálhatnak a valláslélektannal foglalkozó pszichológusoknak és a területre nyitott lelkigondozóknak. Természetesen a válogatás terjedelmi korlátai miatt csak töredékes lehet.