Budapest közlekedésfejlesztése a politika napirendjén 1957-1990

Pál István, az ELTE tanára, e könyvében levéltári kutatásai alapján a budapesti közlekedés fejlesztésének történetét írta meg az 1956 utáni időszakban, tanítványa, Szabó Csaba közreműködésével. A folyamatban - kivéve a legfiatalabbakat - a fővárosiak valami módon mindannyian érintettek voltak, ezért a mű az olvasók széles köréhez szól. A szerzők a bevezetőjükben az ötvenes évek végének közlekedési viszonyait és a belőlük adódó problémákat ismertetik. Megállapítják, hogy az ország felgyorsított ipari fejlődését, a főváros lakosságának felduzzadását nem tudta követni az infrastruktúra bővülése, s egyes területeken már-már elviselhetetlen állapotok uralkodtak. Az 1960-as években először újraindult több felfüggesztett vagy halogatott beruházás - a kelet-nyugati metró építése és az Erzsébet híd megvalósítása, majd fokozatosan az új beruházások kerültek előtérbe. A 70-es évek extenzív fejlődésének eredményei imponálóak - noha a szerzők a kudarcokat és a melléfogásokat sem hallgatják el - míg a következő évtized a megváltozott nemzetközi helyzetre és az ebből fakadó gazdasági nehézségekre való tekintettel már az elbizonytalanodás, a kiútkeresés korszaka. A beruházások terén itt már a "mentsük a menthetőt" lehetne a jelszó. A mű időrendben halad előre, miközben sokszor egy-egy nagyobb téma részletezése köré csoportosítja mondanivalóját. Ilyen az Erzsébet híd felépítése, a 4-es metró sorsa vagy a parkolás gondja. A gondos megfogalmazások és magyarázatok segítségével szinte végigéljük a villamosközlekedés, az autóbusz- és trolibusz-közlekedés, a HÉV és a metró sorsát, mai fővárosi közlekedésünk kiformálódását. A gazdag képanyag összegyűjtése Szabó Csaba munkája (aki egyébként mozdonyvezető). A képek felelevenítik közelmúltunkat, és fellazítják a tudományos leírások szövetét. Egy-egy régi fotót nézve feltehetjük a kérdést: "Mi lett belőle?" Szinte puszta területen kiépült a BAH-csomópont, a kézi váltóállítás helyett modern irányítórendszer működik, sőt, ma már a közösségi közlekedés egyes járműveinek nyomon követése is megvalósult. Tennivaló persze még lenne bőven, s ezt a szerzők nem is hallgatják el, ahogy a közösségi közlekedés jövőjével kapcsolatos aggodalmaikat sem. A kötet második, bővített kiadását ajánljuk most figyelmükbe, amelyben térképek és az 1990 utáni időszakról szóló kitekintés gazdagítja az első kiadásban már nagy népszerűségre szert tett művet.