Visszanéztem félutamból.
Borsos Miklós ízig-vérig mai művész, korunk minden szellemi áramlatára, művészeti irányzatára érzékenyen reagáló, céltudatosan és megfontoltan tanuló, mégis teljesen önálló egyéniség. Szobrai arról tanúskodnak: mindent ismer, ami előtte volt, de sohasem utánzott, még kezdő korában sem, hanem újrafogalmazott: az örök emberit ősi, igaz mivoltában fejezi ki minden szobra. Alkotásaiból egyszerűség, klasszikus tisztaság sugárzik.
Ez az egyszerűség és klasszikus tisztaság sugárzik ebből a könyvéből is, érdekfeszítő önvallomásából és önéletírásából, melyben minden szépítés nélkül, de nagy szeretettel idézi meg gyermekkorát, családjának minden tagját, nagyszebeni és győri iskolatársait, tanárait, a két város érdekes lakóit. Ugyanilyen egyszerűség és felelős erkölcsiség hatja át azokat a fejezeteket, melyekben művésszé válásának viszontagságait, művészi pályafutásának nehézségeit és sikereit idézi föl - de azokat a lapjait is, melyeken európai barangolásit, nagy művészekkel - Painival, Kokoschkával, Mooreral, Kassákkal, Kodállyal, Egryvel, hogy csak mutatóba említsünk néhányat - való találkozásait, beszélgetéseit eleveníti föl.
Lebilincselő olvasmány: nemcsak egy nagy művész vallomása önmagáról, művészetéről, korunkról és korunk művészetéről, hanem remekbe sikerült írói alkotás is.
A toronyból.
,,...soha nem voltak írói, irodalmi vágyaim, nem gondolkoztam íróként, vagyis úgy írtam le az adott téma körüli gondolataimat, ahogyan mint szobrász vagy rajzoló gondoltam... Őszinte lehettem, de ez nem érdem, mert nem kellett semmiről sem lemondanom" - vallja írásairól a kortárs magyar képzőművészet egyik legjelentősebb, legsokoldalúbb alkotója, Borsos Miklós. Képzőművészeti, kultúrtörténeti, irodalmi és zenei tárgyú esszéiből, vallomásaiból kibontakozik az az intellektuális erőtér, amely életpályákat, emberi-alkotói fejlődését meghatározza. Tudatos kultúrtörténeti szintézisben érzékelt európaisága írásainak szellemi bázisa. Több irányú művészi tevékenységét és művészi orientációját is ez határozza meg. Borsos Miklós nem művészettörténetet ír; azt mondja el, hogy számára mit jelent európai kulturális örökségünk; Michelangelo, Leonardo, Rembrandt, Moore, Egry vagy a kortársak - a szellemi élet bármely területén. Szubjektív vallomásaiban a művész szól művekről, művészekről - az egyenrangú alkotó érzékenységével, egy huszadik századi ,,reneszánsz ember" teljességigényével. Az európai kultúrtörténet óriásairól, a kortárs művészekről szóló írásai lényegvallató módon próbálják megközelíteni a remekmű természetrajzát, az életre szóló művészi élmény meghatározó jellegét. De szól műhely-, illetve műfajgondokról is, bepillantást nyújtva az alkotófolyamatba. Írásainak mindig két szereplője van: a bemutatott művész vagy alkotás és maga a szerző. Borsos Miklós kettőjük képzelt vagy valóságos dialógusához hívja tanújának az olvasót. A kötet végén olvashatók az elmúlt évek során a művésszel készített interjúk is. Ezekben Borsos Miklós az élőbeszéd kötetlenségével vall munkájáról, életeszményéről és a különböző társművészetekhez fűződő alkotó kapcsolatáról. A művész portréja ezekkel válik teljessé.
+ Mutass többet
- Mutass kevesebbet
