Pentti Saarikoski

Bomba a hűtőszekrényben. Válogatott versek

európa könyvkiadó  | 1990  | kartonált ragasztókötés visszahajló füllel  |  146 oldal

Libri Antikvárium
FÜLSZÖVEG A finn költő, aki ,,legenda lett már életében", 1937-ben született a karjalai Impilahtiban. 45 éves korában érte el a korai halál. Életmódja éppoly extravagáns, vad és konvenciómentes, mint munkássága. Kezdetben a posztmodern irányzat híve, később megcsapja a politikai radikalizálódás szele, kommunista lesz - olyan kommunista, akinek művészetét eszmei követelmény nem befolyásolja, aki a jóléti társadalom számára kommunista, a párt számára egyre tűrhetetlenebb eretnek. Szükségképp kiábrándul az eszméből, s költészete újra meg újra változik - hiszen a változás alkati lényege. Az apollinaire-i szimultanizmus éppúgy felfedezhető verseiben, mint a montázstechnika, vagy az antik világ nyomai. De a modernizmus ezotérikusságával szemben lírája közéleti töltésű, s az antikvitást legsajátosabban peripatetikus versépítkezése mutatja: a gondolatok sajátos körüljárása, megmutatása az olvasónak. Nyelve a beszélt köznyelv, mely szlenget, biblikumot, politikai jelszavakat egyaránt görget. Ironikus, könnyed, természetes: semmi sem áll tőle távolabb, mint az irodalmár nagyképűség. A háború utáni finn költészet meghatározó egyénisége. Nagy költő műveiről nem illendő azt állítani, hogy szórakoztató. Mégis, megkockáztatjuk: Saarikoski válogatott kötete nem csupán elsőrangú, de igen élvezetes és szórakoztató olvasmány is. TARTALOM DIMENZIÓK (Szopori Nagy Lajos) 5 GOETHE (Csoóri Sándor) 6 EINSTEIN (Csoóri Sándor) 7 TEHENEK (Jávorszky Béla) 8 KÉZ (Szopori Nagy Lajos) 9 A HOLD ARCA (Fodor András) 10 IFJÚSÁG (Tornai József) 12 VÉNSÉG (Jávorszky Béla) 13 EPIGRAMMA (Szopori Nagy Lajos) 14 HAGYD A MACSKÁT (Tornai József) 15 BEVEZETŐ (Jávorszky Béla) 16 HORATIUS AZ EGYIK JÁRÓKELŐ NYAKÁBA UGROTT... (Tornai József) 18 NE NEVEZZ BOLDOGNAK SENKIT... (Jávorszky Béla) 19 MÚZEUMOK (Fodor András) 20 PASZTORÁL (Szopori Nagy Lajos) 21 MÁJUSI NAP (Fodor András) 22 A BOLOND EMBER LOVA (Kiss Dénes) 23 DIÁNA (Jávorszky Béla) 24 BABA (Jávorszky Béla) 25 KEZDŐDÖTT AZ EGÉSZ... (Szopori Nagy Lajos) 26 120 MÉRFÖLDRE LENINGRÁDTÓL NYUGATRA (Jávorszky Béla) 27 ELŐBB... (Fodor András) 28 CSILLAGBÓL SZŐRÖK HAJTANAK KI... (Szopori Nagy Lajos) 29 SZÓTÁRAK VÉGIG AZ ASZTALON... (Tornai József) 30 ÉS BESZÉLEK... (Képes Géza) 31 NEM FŐZÜNK KÁVÉT? (Jávorszky Béla) 32 A FIÚK JÉGHOKIT JÁTSZANAK... (Jávorszky Béla) 33 EMBEREK ÖZÖNLÖTTEK... (Jávorszky Béla) 34 ERRE AZ ESTÉRE... (Tornai József) 35 MI TÖRTÉNIK TULAJDONKÉPPEN? (Jávorszky Béla) 36 A NYITOTT ABLAKBÓL... (Kiss Dénes) 37 AZ A JÓ TÁRSADALOM... (Szopori Nagy Lajos) 38 AZ ERDŐ KÖZEPÉN ÉPÍTETT ÚJ VÁROSRÉSZEK... (Tornai József) 39 OMIKRONNÁL IS... (Jávorszky Béla) 40 A KÖRÜLMÉNYEKET MELYEK KÖZT AZ ÉLET MEGSZÜLETHET... (Tornai József) 41 BENNE VAGYOK... (Fodor András) 43 HOMOK ZIZEG... (Jávorszky Béla) 44 A VÁSÁRCSARNOKBAN, HÚSOK ÉS SAJTOK ÉS ZÖLDSÉGEK SZAGÁBAN... (Jávorszky Béla) 45 TURKUBAN JÁRTAM EGYSZER... (Csoóri Sándor) 47 NINCS SEMMI, AMI KÖTNE... (Fodor András) 49 HAGYJ ITT MARADNOM MÉG EGY PILLANATRA... (Fodor András) 50 CSODÁLATOS A TISZTESSÉG A SZEMEDBEN... (Szopori Nagy Lajos) 51 SZEMED ELŐTT TÉR NYUGOVÓRA A VÁROS... (Szopori Nagy Lajos) 52 OLYAN SZÉP HA NYITVA VANNAK AZ AJTÓK... (Tornai József) 53 EZEK NEM A SZERELEM VERSEI... (Tornai József) 54 DE HA ÉN ŐSZ VAGYOK... (Jávorszky Béla) 55 SZTÁLIN FEJE FÖLÖTT NÉZEGETEK KIFELÉ (Részlet) (Csoóri Sándor) 56 KIENGEDTEM A HALAT... (Fodor András) 58 HELSINKIBEN SZERZŐDÉST KÖTÖTTEM... (Szopori Nagy Lajos) 59 ÁTCIPELTEM AZ ÍRÓGÉPET A MÁSIK SZOBÁBA... (Csoóri Sándor) 60 A HELSINKI ÚTBÓL... (Szopori Nagy Lajos) 62 FENYŐFÁK ÁLLNAK CSENDES HÓESÉSBEN... (Fodor András) 63 ÚGY TOLOGATTAM GONDOLATAIMAT... (Jávorszky Béla) 64 HOGY VAN SZABADSÁG... (Jávorszky Béla) 65 JAJ NEKÜNK! (Jávorszky Béla) 66 HAJLADOZÓ NYÍRFÁK CEMENT-ROSZOGÁSA... (Szopori Nagy Lajos) 67 RENDBEN, ÉRTEM, HOGY AZ EMBER... (Szopori Nagy Lajos) 68 A TERMÉSZET ARCA NYUGODT... (Jávorszky Béla) 69 ÚJSÁGFOTÓ (Szopori Nagy Lajos) 70 KÉTSZER MÁR... (Jávorszky Béla) 71 GYERE A VIRÁGBOLT ELÉ... (Szopori Nagy Lajos) 72 TÁNCHELY A HEGYEN (Részletek) III. (Fodor András) 73 IV. (Szopori Nagy Lajos) 74 V. (Szopori Nagy Lajos) 75 VII. (Csoóri Sándor) 76 XI. (Szopori Nagy Lajos) 78 XIV. (Szopori Nagy Lajos) 81 XV. (Tornai József) 83 XXI. (Szopori Nagy Lajos) 85 XXVI. (Jávorszky Béla) 87 XXVII. (Tornai József) 88 XXXI. (Jávorszky Béla) 90 XXXIV. (Jávorszky Béla) 92 XXXV. (Szopori Nagy Lajos) 93 TÁNCRAHÍVÁS (Részletek) I. (Jávorszky Béla) 94 II. (Szopori Nagy Lajos) 95 III. (Fodor András) 96 VI. (Jávorszky Béla) 97 VIII. (Tornai József) 98 X. (Jávorszky Béla) 99 XI. (Szopori Nagy Lajos) 101 XIV. (Pere Gyöngyi) 102 XVI. (Szopori Nagy Lajos) 103 XVII. (Csoóri Sándor) 104 XVIII. (Szopori Nagy Lajos) 105 XIX. (Fodor András) 106 XXII. (Fodor András) 107 XXIV. (Szopori Nagy Lajos) 108 XXV. (Pere Gyöngyi) 110 XXXV. (Jávorszky Béla) 111 LII. (Tornai József) 112 LIV. (Tornai József) 113 LVIII. (Szopori Nagy Lajos) 114 A HOMÁLY TÁNCA (Részletek) A pitypang-szép... (Fodor András) 115 Én vagyok az út... (Fodor András) 116 Táncol a homály... (Fodor András) 117 Kenyeret esznek a lovak tenyeremből (Csoóri Sándor) 119 Az én születésemhez... (Szopori Nagy Lajos) 120 A világ... (Szopori Nagy Lajos) 121 Gyülekeznek... (Jávorszky Béla) 121 Kérditek, mi vagyok... (Jávorszky Béla) 122 Hangok mindenfelől... (Jávorszky Béla) 123 Engem mindig némi fenntartással kezeltek (Szopori Nagy Lajos) 124 Fénylett az égbolt... (Szopori Nagy Lajos) 124 Ma még egyetlen embert se láttam... (Szopori Nagy Lajos) 126 Kimentem az erdőbe... (Jávorszky Béla) 127 A lány a vodkáspohár peremén csücsült... (Csoóri Sándor) 128 Az év leghosszabb éjszakáján... (Csoóri Sándor) 131 UTÓSZÓ (Szopori Nagy Lajos) 133
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 1 520 Ft

A termék megvásárlásával

152 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó európa könyvkiadó
Kiadás éve1990
Oldalak száma:146
Súly200 gr
ISBN2399982441108
ÁrukódSL#2109143615
Kötéskartonált ragasztókötés visszahajló füllel

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 1 520 Ft

A termék megvásárlásával

152 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Az Olvasás világnapjaAz Olvasás világnapja