Baros Gyula

Boldog Margit legendája (Illusztrálta: Minárné Techert Anna)

királyi magyar egyetemi nyomda  | cérnafűzött, keménytáblás  |  206 oldal

Libri Antikvárium
P. Bőle Kornél O.P. előszavából: Országunk kétharmada elveszett, a földön és a föld méhében pihenő kincseivel együtt. Ám minél szegényebbek lettünk földiekben, annál jobban ragaszkodunk lelki gazdagságot, kincset jelentő szentjeinkhez, a belőlük áramló gazdagító lelkülethez, s nem utolsó sorban ,,pretiosa Margaritá"-nkhoz, drága gyöngyünkhöz: szent Margithoz. Hőseink, kincseink, eszményeink és pártfogóink egyik legbájosabbikának életét tárja elénk erőteljes középkori magyar nyelven ez a Szent Margit Legenda. Annak a rokonszenves magyar szent királyleánynak élete elevenedik meg lapjain, akit az Úristen egészen nekünk adott. Magyar földön született, magyar városban, Veszprémben ajánlották Isten szolgálatára szülei, magyar földön, a ritka szép Nyulak szigetén folytatta és fejezte be azt a csodás életet, amelyről ennek a Legendának minden betűje szól. S amint messze vidékről jártak Hozzá, hogy szent életét csodálják s később sírját ezrek látogatták, hogy gyógyulást találjanak közbenjárására, úgy bámulják ma is lemondásokkal és szenvedésekkel teletüzdelt s szüntelen való áhítatos imával megszentelt életét. Ma is elzarándokolunk áhítattal sírjának helyéhez és eme gyönyörű Legenda olvasásával hódolunk szent emlékének. Indíttatva érezzük magunkat minden nemesre, szépre, áldozatos istenfélelemre; - csupa gazdagodás, fennkölt, szép lelkület, igazi nemzeti, magyar szentistvános életfelfogás! Ismeretes, hogy napjainkban újból fellángoltak a szenttéavatási törekvések s az ügy a legmagasabb egyházi fórumok színe előtt van. Így ez a Szent Margit Legenda üdvösen irányítja a magyarok figyelmét Nemzeti Áldozatunk felé. Az előszóban említett szenttéavatási törekvések sikerrel zárultak, mert 1943-ban, épp a legválságosabb éveinkre, XII. Pius hivatalosan is szentté avatta őt.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 1 890 Ft

A termék megvásárlásával

189 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Bolti átvétel Elérhető készlet esetén akár ma

díjmentes


Szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett díjmentes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
A könyv borítója és első oldala enyhén sérült, foltos.
Kiadó királyi magyar egyetemi nyomda
Oldalak száma:206
Súly100 gr
ISBN2310024238180
ÁrukódSL#2113464746
Kötéscérnafűzött, keménytáblás

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 1 890 Ft

A termék megvásárlásával

189 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Bolti átvétel Elérhető készlet esetén akár ma

díjmentes


Szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett díjmentes

Hallunk titeketHallunk titeket