Wictor Erdman

Bevezetés a pszichotronikába

pythia kiadó  | 2021  | puhatáblás, ragasztókötött  |  109 oldal

Libri Antikvárium
A pszichotronika az egyik legfontosabb tudományos szakterületnek fogható fel, főleg annak az egész emberi léttel való közvetlen kapcsolata okán, de úgy is értelmezhető, mint a varázslók, sámánok, sarlatánok és még isten tudja kinek a szakterülete. Maga a pszichotronika azonban nem fogható fel teljesen egyféleképpen, mivel ő maga egyszerűen tudományosan és tudománytalanul is működik. Maga a pszichotronika szó jelentése úgy definiálható, mint önálló interdiszciplináris tudományos szakterület, ami más szóval azt jelenti, hogy jóllehet ez a szakterület önálló, de egész sor más szakterületet is érint. Konkrétan tehát az egész emberi létet és esetünkben az egész medicinát. A régi időkben, amikor a pszichotronikát nem ítélték meg tudományos alapon, törzsi varázslók, sámánok és gyógyítók érdekköre volt. És eszerint különféleképpen nevezték el. De már az ókori görögök kezdték ezt a területet mágiának nevezni és annak követőit mágusoknak hívták. Maga a szó görög nyelven valami olyasmit jelent, hogy "hatalmas, erős" vagy "nagy".
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 1 390 Ft

A termék megvásárlásával

139 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Bolti átvétel Elérhető készlet esetén akár ma

díjmentes


Szállítás 4-6 munkanap

15 000 Ft felett díjmentes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó pythia kiadó
Kiadás éve2021
Oldalak száma:109
Súly134 gr
ISBN2310020226082
ÁrukódSL#2113029458
Kötéspuhatáblás, ragasztókötött

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 1 390 Ft

A termék megvásárlásával

139 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Bolti átvétel Elérhető készlet esetén akár ma

díjmentes


Szállítás 4-6 munkanap

15 000 Ft felett díjmentes

Törzsvásárlói pontokkal Törzsvásárlói pontokkal