Bevezetés a fogpótlástanba

medicina könyvkiadó zrt.  | 1979  | papír / puha kötés  |  371 oldal

Libri Antikvárium
Hazai fogorvosképzésünkben több mint egy évtizeden át külön tantárgyként szerepelt a fogpótlástani technológia és a klinikai fogpótlástan. Ennek megfelelően a tárgyak anyagát külön-külön ismertették tankönyveink, így Földvári-Huszár A fogpótlás technológiája, Molnár, majd Kemény Fogpótlástana, továbbá az ezeket kiegészítő, pótló jegyzetek, mint Prágai-Szabó Protetikai propedeutikája és Schranz-Kaán A klinikai fogpótlástani gyakorlatok vezérfonala. Az eredményesebb oktatás, a szakmai összefüggések és kapcsolatok jobb megértése céljából e két tárgy integrálódott, és ez szükségessé tesz olyan könyvet, amely a tantervhez alkalmazkodik. E mű, amint a címe is kifejezi, bevezeti az olvasót a fogpótlástanba, részletesen tárgyalva a fogpótlások anyagaira és feldolgozásukra vonatkozó adatokat, de ismertetve a fogpótlások készítésének alapvető módszereit is. Ismeretanyagának tárgyalási sorrendje szerint elsőnek a protetikai anyagtannal, majd a protetikai anatómiával és gnatológiával, s csak ezeket követően foglalkozunk a fogpótlásokkal.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 3 490 Ft

A termék megvásárlásával

349 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Saját képpel
Kiadó medicina könyvkiadó zrt.
Kiadás éve1979
Oldalak száma:371
Súly1000 gr
ISBN2399991489290
ÁrukódSL#2108945361
Kötéspapír / puha kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 3 490 Ft

A termék megvásárlásával

349 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Náray Tamás: Barbara - Az esélyNáray Tamás: Barbara - Az esély