Betű és lélek

szent istván társulat  | 2008  | papír / puha kötés  |  316 oldal

Libri Antikvárium
Ismertető: Jelenits István 1932-ben született, 1955-ben szerzett magyartanári diplomát, utána belépett a piarista rendbe. 1959-ben szentelték pappá, majd Kecskeméten volt tanár. Öt év után Budapestre került, a rendi főiskolán biblikus tárgyakat, a gimnáziumban magyart és hittant tanított. 1985-től 1995-ig a piarista rend tartományfőnöke, a rend hazai újjáépítkezésének egyik irányítója volt. Az utóbbi években a gödi szakmunkásképzőben, a váci gimnáziumban és a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen is tanít. Évtizedek óta tart templomi bibliamagyarázatokat, előadásokat, lelkigyakorlatokat. Betű és Lélek, valamint Élet és evangélium című könyvei több kiadást megértek. Írásainak többsége újságokban, folyóiratokban, tanulmánykötetekben, iskolai jegyzetként látott napvilágot. A Betű és Lélek először 1978-ban, majd nagy sikerét követően még kétszer jelent meg. A jelen sorozatban indokoltnak láttuk újbóli kiadását, hiszen ma már nem kapható e mű. A sokak által forgatott könyv a szerző által véglegesített formájában, változatlan szöveggel jelenik meg újra, csupán néhány korábbi sajtóhibát javítottunk. Sorozatunk első, Kinyilatkoztatás és emberi szó című kötete bibliai és teológiai tanulmányokat, elmélkedéseket foglalt egybe; a második, Az ének varázsa verselemzéseket, arcképvázlatokat, irodalmi tanulmányokat tartalmazott; a harmadik, Küldetésben című kötet fő témája pedig a nevelés volt.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 1 990 Ft

A termék megvásárlásával

199 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Bolti átvétel Elérhető készlet esetén akár ma

díjmentes


Szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett díjmentes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Megkímélt állapotú példány!
Kiadó szent istván társulat
Kiadás éve2008
Oldalak száma:316
Súly120 gr
ISBN2310024132396
ÁrukódSL#2113052653
Kötéspapír / puha kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 1 990 Ft

A termék megvásárlásával

199 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Bolti átvétel Elérhető készlet esetén akár ma

díjmentes


Szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett díjmentes

Évezredek örökségeÉvezredek öröksége