Báthory Erzsébet balladája

Báthory Erzsébet mint hírhedt történelmi személyiség nemcsak nálunk, de világszerte ismert. A Révai Nagy Lexikon szerint ,,őrültségig fajult hisztériában szenvedett. E betegsége volt az oka, hogy csejtei kastélyában, főleg özvegy korában a szolgálatára rendelt fiatal tót lányok kínzásában gyönyörködött, azokat véresre verette. Ebből a kínzásból keletkezett az a legenda, hogy szűz lányok vérében fürdött". A vérben fürdés legendája több mint száz évvel halála után látott napvilágot. A gyalázatát papok, orvosok, történészek, írók, költők, festők, filmrendezők tovább fokozták. Csak a XX. század végén akadt történész (Nagy László), aki bűnösségét megkérdőjelezte, és jogász (Szádeczky-Kardoss Irma), aki a bűnösségét nemcsak megkérdőjelezte, de ártatlanságát is bebizonyította. Az ő nyomdokukon haladva írta meg Báthory Erzsébet életregényét a szerző. Egy olyan asszonyt állít olvasói elé, aki eddig ismeretien volt. Számba veszi a rágalmakat, a képtelen vádakat, de a könyvben az ártatlan, kötelességét híven teljesítő, boldog házasságban élő, gyermekeit szerető és lelkiismeretesen nevelő anya és feleség képe bontakozik ki, aki nagyasszonyként és özvegyen is hűségesen szolgálta egyháza és hazája ügyét. Majd koncepciós per áldozataként küzdött azért, hogy ártatlanságát bebizonyítsa. A befalazott asszony hitét a fogság sem törte meg. Istent dicsőítette énekével utolsó órájában.