Barátnők

Már megvolt a vacsora, táncoltunk is. Tömérdek emberrel ismerkedtünk meg. Morelli körül mindig akadt valaki, aki odakiáltott: - Még találkozunk. - Néhány arcot és nevet én is ismertem már megfordultak nálunk Rómában, a szalonban. Néhány ruhát is fölismertem egy földig érő, bő szoknyás estélyit a grófnőn, akinek saját próbababája van nálunk. Én magam küldtem el a ruhát pár nappal ezelőtt Egy csupa fodor, aprócska hölgy rám is mosolygott: a múlt évben házasodtak össze Rómában. A férfi - magas, szőke diplomata - kihúzta karját az asszonyéból, köszönni akart: de rántottak egyet rajta, gondolom, a felesége jónak látta emlékeztetni rá, hogy végül is a szabónője vagyok. Kezdett felforrni az epém. Később gyűjtést rendeztek a szegény vakok javára, egy szmokingos úr, piros papírcsákóval a fején, vak- és süketnémaviccekkel megtűzdelt beszédet tartott, majd két hölgy bekötött szemmel futkosott a teremben, elfogták a férfiakat, akik bizonyos összeg lefizetése után megcsókolhatták őket. Morelli is fizetett. Aztán a zenekar megint rázendített, többen csoportokba verődve lármáztak, énekeltek, fogócskáztak. Morelli visszajött az asztalhoz, hozott magával egy kövér hölgyet rózsaszín laméban - mint egy hal hasa -, egy fiatalembert meg egy fiatal hölgyet, akik eddig táncoltak, és most lehuppantak a diványra.