Szép Ernő

Ballet

singer és wolfner  | kemény kötés  |  96 oldal

Libri Antikvárium
Az első Ballet c. novellából: "Az intendáns megfogott a páholyok folyosóján, a szünetben. Ott barátkozott velem, még belém is karolt a hangos kis séta alatt, a legfinomabb bérlők szemeláttára. (Jaj de jó, hogy frakkban vagyok, azt hiszem, annak köszönhetem.) Már csöngetnek. - Feljön kicsit a színpadra? Az intendáns megnyomta annak a kárpitos ajtócskának a kilincsét... Oroszországban voltunk. Álomországban. (Ezerkilencszáztizenkettőt írtunk.) Már megnyíltak a függönyök. Boldog hullám borította el a hegedűket lenn a zenekarban. A színpadra rózsás fény sütött. Arany trikós, tündöklő arcú ifjú szállott be a színpadra, igen: mintha magasból lépett volna alá, tünemény formán. A szuffiták körtéinek a sugarai átsuhantak az aranypánton a rőt parókája felett. Fiatal istenség volt. A Nap. Halványzöld tüllbe csavart leányok állottak k színpad mélyén laza koszorúban, azok előbbre rezzentek, bő, sárga szirmoktól ölelt fejüket elfogódva hajtották a rivalda előtt jobbra-balra félkört lebbenő arany ifjú felé, ki jobbkezét fellengette, utat adni magának a végtelenbe. A program szerint következő ballet volt ez, a Helios és Klythia."
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 4 900 Ft

A termék megvásárlásával

490 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó singer és wolfner
Oldalak száma:96
Súly100 gr
ISBN2310014097568
ÁrukódSL#2112665171
Kötéskemény kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 4 900 Ft

A termék megvásárlásával

490 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Leor Zmigrod: Ideológiák az agybanLeor Zmigrod: Ideológiák az agyban